Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

népén emberi csontok szétszórásával szentségtelenítették meg a jeruzsálemi templomot (Jos. A. 18:2,2). Egyébként is állan­dóan zavarták a jeruzsálemi templomba menőket, akiknek legrövidebb útja Galileából Jeruzsálembe Samárián át veze­tett. Elmentek más faluba 54—56. Jézus a vallási, nemzeti és politikai gyűlölködés gyújtópontjába került, amikor Samária területére akart lépni. Ennek hatása alól tanítványai sem tudták magukat kivonni. Sőt azt gondolták, hogy Jézus isteni küldetéséről tesznek bi­zonyságot, ha elpusztítják ezt a falut. Egyes kéziratok magya­rázó megjegyzése nélkül is nyilvánvaló, hogy Illés próféta példáját akarják követni (2Kir 1,9—15). Azt javasolják, ami „megmondatott a régieknek" (Mt 5,43). Az őskeresztyénség nem restelli elmondani, hogy két tekintélyes apostol, Jakab és János, Zebedeus fiai is a vallási, nemzeti és politikai gyű­lölet szellemében nyilatkoztak. Annál világosabbá válik, hogy Jézustól mit tanultak és kaptak. A legrégibb kézirat szerint Jézus szembefordult velük, rájuk szólt, és más faluba mentek. Ez az egyszerű szöveg mindennél beszédesebben írja le Jézus állásfoglalását. De később értelem szerint helyesen kiegészí­tették párhuzamos helyekről Jézus szavaival (Lk 19,10; Jn 3,17). Eszerint Jézus azt mondta, hogy a tanítványok nem Illés Istenért rajongó lelkét kapták, amellyel még az emberek el­pusztítására is vállalkoztak, hanem a szeretet lelkét, amely az ellenség szeretetét is magába foglalja (6,27k!). Ű sem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Űjra a krisztológia és etika szoros összefüggése! Jézus követői soha nem tehetnek magukévá, és nem tűrhetnek meg maguk­ban semmiféle vallási, nemzeti vagy politikai gyűlöletet, ha­nem az emberek és népek közötti megértés és megbékélés út­ján kell járniuk, még áldozatok árán is. Ne feledjük, hogy Jé­zus ezt akkor mondja, amikor elindul Jeruzsálembe a szenve­dés útjára. A szövegből ki sem tűnik, hogy tovább megy-e Sa­máriába vagy más utat választ. De ezután előreküldi tanítvá­nyait, hogy jobban előkészítsék érkezését (10,1). 167

Next

/
Thumbnails
Contents