Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

2. JÉZUS KÖVETÉSE 9,57—62. (57) Amikor mentek az úton, így szólt hozzá valaki: „Követni foglak, bárhova mégy." (58) Ezt mondta neki Jézus: „A rókáknak búvóhelyük van, és az égi madaraknak fészkük, az Emberfiának pedig nincs hova lehajtania fejét." (59) Így szolt egy másikhoz: „Kövess engem!" Az pedig ezt mondta: „Engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek eltemetni atyámat." (60) Ezt mondta neki: „Hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" (61) Ezt mondta egy másik is: „Követni foglak, Uram, de engedd meg nekem, hogy előbb elbúcsúzzam házam népétől." (62) így szólt hozzá Jézus: „Aki rátette kezét az ekére, és visszafelé néz, az nem alkalmas az Isten országára."

1 1: Az első két történethez vö. Mt 8,19—22; a harmadik Lukács külön forrásából származik. Válaszúton 57—62. Lukács a Beszédforrásból ide iktatja azokat a történeteket, amelyek arról szólnak, hogy Jézus követése válaszút elé állítja az embert. Az a Jézus, aki annyira következetesen jár a szeretet útján, ahogyan az előző történetből kitűnik, nem követhető fél szívvel. Az első eset tartalmilag is kapcsolódik ahhoz, hogy Jézust nem fogadták be a samaritánus faluba. Jézus a hellénizmus világában ismert közmondást idéz: az állatoknak van otthonuk, az embernek nincs. Nem egyetlen és állandó szabályként alkalmazza ezt magára, hiszen őt is nem egyszer befogadták. De aki olyan aktívan jár a szeretet útján, annak az otthontalanság lehetőségével is számolnia kell. Aki gyűlölködés helyett megértésre és megbocsátásra törekszik, azzal megtörténhet, hogy a szemben álló felek között „otthontalanná" válik. A második esetben Jézus hív el valakit, de az előbb a kegyelet parancsát akarja teljesíteni. Izráelben a halottak eltakarítása mindenek felett álló kötelességnek számított: felment még a törvény tanulmányozás és az imádság alól is. De ugyanígy érez minden más nép is. Annál meg168