Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
Bevezetés
és Efezusban, s amikor 56-ban újra meglátogatja Filippit, vele jön Lukács is, és együtt mennek Jeruzsálembe, ahol Pált elfogják. Lukács itt valószínűleg közelében marad, mert két év múlva újra Pál mellett találjuk, amikor fogolyként viszik Rómába 59-ben. Pálnál van második római fogsága idején is 64ben. Ezek szerint Lukács életéből a nyomon kísérhető időszak mintegy 15 év. Ebből csak négy évet töltött közvetlenül Pál mellett, de az apostol bizonyára nem hiába dicséri Lukács hűségét. Lukács írta-e az evangéliumot? Bár az egyházi hagyomány egyértelműen Lukácsot tekinti a harmadik evangélium szerzőjének, mégis jogos az a kérdés, hogy valóban ő-e a szerző. Az evangélium szövege nem tartalmazza nevét, a könyv címét pedig később írták föléje az egyházi hagyomány alapján. Bizonyos mértékig azonban ellenőrizhetjük az egyházi hagyományt, ha azt vizsgáljuk, hogy találunk-e a Lukácsnak tulajdonított művekben olyan vonásokat, amelyek kizárják vagy valószínűsítik szerzőségét. Több kutató abból indult ki, hogy Lukács orvos volt, és ennek nyomát keresték mindkét könyvében (Hobart, Zahn, Harnack, Cadbury). A betegségek leírásánál valóban találunk egy-két olyan kifejezést, amely szakszerűbb mint a párhuzamos helyeken, de ezeket bármely kultúrált ember ismerhette (4,33—39; 5,12; 8,55). Feltűnő, hogy Lukács egy helyen az orvosok ellen kimondott súlyos ítéletet enyhíti, de ez sem meggyőző érv Lukács szerzősége mellett (vö. Mk 5,26 = Lk 8,43). Ellene viszont elsősorban azzal szoktak érvelni, hogy hosszú ideig volt Pál munkatársa, de ez nem látszik meg a neki tulajdonított műveken. M. Dibelius hangsúlyozza, hogy Pál athéni beszédének, valamint a törvényeskedő judaisták ellen folytatott harcának a leírása nem kelti a munkatárs személyes visszaemlékezésének a benyomását. Ezzel szemben azonban azt kell mondanunk, hogy a Cselekedetek könyve szerint Lukács ezeknél nem is volt jelen, és ezért természetesen második vagy harmadik kézből tudósít. Nyomósabbnak látszik E. Haenchennek az az érve, hogy Lukács szerint csak azok lehetnek apostolok, akik Jézussal kezdettől együtt voltak (Cs 1,21). Ezzel kizárja Pált az apostolok