Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Jeruzsálem elfoglalása 52:1—34

vehetetlenné tette (Nehémiás korában voltak a falaknak jelentéktelen maradványai, (vö. Neh 2:13k). Azután összeállította a fogolymenetet: a város lakosságának 598 után még megmaradt részét, különösen is a mesterembereket és a szökevényeket sorolta be abba (38:19), összesen 832 embert. A vidék lakosságát részben már 598-ban elhurcolták. A megmaradtak közül most is csak a vagyontalan mezőgazdasági munkásokat hagyták az országban, hogy megműveljék a szántóföldeket és a szőlőket. Jellemző azonban a papi szerzőre, hogy a templom berendezésének a sorsáról egészen részletesen beszámol, a város és az ország nyomorúságát pedig meg sem említi. Most teljesen kifosztották a templomot. Elvitték tehát azt is, amit 598-ban Nebúkadreccar még meghagyott. Nebúzaradán utólag még vizsgálatot indított az összeesküvés értelmi szerzői ellen is és a bűnösöket szintén elhurcolta Riblába, ahol kivégezték őket. Elvitte a főpapot és helyettesét, három templomkapuőrt, akik szintén magasrangú hivatalnokok voltak. A papok közül egy udvari hivatalnokot vitt el, meg a király hét közvetlen bizalmi emberét, a sorozást végző tisztet és 60 polgárt. A foglyok száma (52:28—30). Olyan pontos adatokat közöl a szerző a foglyok számáról, amivel csak itt találkozunk, a Királyok könyvében nem. Viszont itt sem beszél a szegény néprétegből deportáltaknak a számáról. Jójákín kegyelmet kap (52:31-—34). 37 évi fogság után EvilMeródák (Amel Marduk), Nebúkadreccar fia a babilóniai trónon, megkegyelmezett a volt júdeai királynak, Jójákínnak 561-ben. Hogy általános amnesztia keretében történt-e ez, vagy pedig személyes megbocsátás alapján, azt nem mondja el a tudósító. Viszont kiérezzük a szerző szavaiból, hogy mennyire örül, hogy annyi szomorú esemény után végre valami örvendetesei is tud mondani. Kiemeli, hogy a babilóniai király mennyire kitüntette személyes kegyével és barátságával Jójákínt élete végéig [valószínűleg Evil-Meródák utódai, Neriglissar (559—555) és Nabóned (555—538) is]. Talán azért is részletezi ezt annyira a szerző, mert a dávidi dinasztia sarjának a megkegyelmezése az ő szemében a nagy forduló pontot jelentette: nem messze már az idő, amikor Izráel foglyai is hazatérhetnek. 98