Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Az idegen népek Isten látókörében 25:15—38 és 46—51

béke uralkodjék a világon (vö. Mik 6:8). A kérdés Isten javára dől el Bábel összeomlásával. Nem csoda tehát, hogy a babilóniai katonák harci kedve megtörik. Asszonyi félelem (a vajúdás előtti félelemre utal a szerző) bénítja meg a harcosokat. A hiábavaló ellenállás kimerítette őket és a vár védelmét feladva visszavonulnak az erődítményekbe a város belsejében. Egyik erődítmény a másik után esik az ellenség kezébe: a kapukat betörik és lángba borítják az egész várost. Egymás után érkeznek a fullajtárok a királyi várba és jelentik a királynak, hogy mi a harci helyzet. Az utolsónak már azt kell jelentenie, hogy az ellenséges haderő minden oldalról betört a városba, a bábeliek hadi rendje felbomlott: itt a vég! Az ostrom leírása annyira eleven, szemléletes és valósághű, hogy szinte arra kellene gondolnunk, hogy maga a szerző szemtanúja volt az ostromnak. A 33. vers azonban világosan jelzi, hogy mindez még nem következett be, csak a szerző látja már víziószerűen a hamarosan bekövetkező eseményeket. Egy képet használ ennek érzékeltetéséhez a szerző. Mielőtt hozzáfognának az aratáshoz és a gabona kicsépeléséhez, a szérűt, tehát ahol kicsépelik a gabonát, alaposan meg kell tisztítani és a talajt el kell egyengetni és le kell döngölni. Mindenki tudja, hogy hamarosan a szérűre kerül az új termés, ha ez a munka elkezdődik a szérűn. Bábel városa is ilyen szérű, ütött utolsó órája, mert hamarosan elkezdődik az aratás, vagyis az ítélet. Jeruzsálem és Bábel bűne (51:34—40). A szakasz első felében Jeruzsálem azzal vádolja Bábelt, hogy olyan mint a mérhetetlen étvágyú sárkány: elnyelte az egész országot, megtöltötte vele a bendőjét a Jeruzsálemben zsákmányolt emberekkel és egyéb kinccsel-drágasággal. Nem elégedett meg azzal, hogy Jeruzsálem lakói közül éppen az elitet, a nép krémjét elhurcolta, hanem fel is dúlta és a kiszipolyozott várost és országot úgy hagyta ott, mint valami üres edényt és így Izráel népének a gyönyörűségét, örömének a tárgyát, a hazáját is elrabolta. A panaszt és vádat követi a kérés: fizessen meg az Ür Bábéinak tettéért, érje hasonló sors őt is! A fogságban élők között minden bizonnyal gyakoriak voltak az ilyen vádak, panaszos felkiáltások és „imádságok". Isten magáévá teszi a kérést és kihirdeti, hogy most kezébe veszi népének az ügyét, megtorolja 86