Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Az idegen népek Isten látókörében 25:15—38 és 46—51

haragjának a borától, akik isznak a serlegből, itt elveszítik józan ítélőképességüket, akaratlan eszközökké válnak Bábel hatalmának és erejének láttára. Valamikor — ezt akarja a szerző képletesen mondani, — eszköz volt Bábel az ítélkező Isten kezében. Hatalmával és ragyogásával, kultúrájával és kultuszával elkápráztatott minden népet. Persze arról is beszél a krónika, hogy ez a magas kultúrájú nép egyúttal az erkölcstelenségnek a hordozója és terjesztője is volt az akkori világban. Most azonban elérkezett ragyogásának az alkonya. Elérkezett az ideje annak, hogy sirató éneket énekeljenek fölötte! Hiszen Bábel halálosan beteg! Orvosok jönnek, orvosságokat hoznak és próbálják meggyógyítani a halálos beteget (8:22, 46:11). De hiába konzultálnak mellette az egész világ orvosai, hiába próbálják meggyógyítani az akkori világ legjobb orvosságaival, az eredmény megsemmisítő: az orvosság csődöt mond és az orvosok ott hagyják betegágyán az előkelő beteget, hazamennek. A rendkívül szép költői előadásmódot nem szabad megzavarni azzal a hívatlan kérdéssel, hogy t. k. kik is voltak ezek az orvosok. Az egész jelenet azt akarja jelképezni, hogy az isteni ítélettel szemben nincs orvosság, nincs balzsam sem égen, sem földön, ahogyan a 9. vers Zsolt 36:6-és 57:ll-re emlékeztetve erre világosan utal is. A 10. vers arról tanúskodik, hogy milyen gyakran olvashatták ezt a költeményt a zsidó istentiszteleteken. De azt is bizonyítja, hogy a későbbi kor mennyire átértékelte a fogság teológiai értelmét. Ebben a versben ugyanis a szerző véleményével ellentétben az a szempont érvényesül, hogy Izráel ártatlanul került fogságba és csak a világ szemében tűnt úgy, hogy vétkei miatt küldte Istene száműzetésbe. Most azonban, ebben a történelmi nagy pillanatban, amikor Isten ítéletet tart Bábelen, amikor a száműzöttek megszabadulnak — most napvilágra hozza Isten a választott nép ártatlanságát, az „igazát" és tisztára mossa népét a világ szemében is! A fővárost! elfoglalják (51:11—14). Ebben a szakaszban azt a parancsot kapják a fővárost már bekerített csapatok, hogy indítsanak végső támadást ellene. Rövid, pattogó vezényszavakat hallunk, amelyek 46:3k.9-re emlékeztetnek. A 11. vers második 79·