Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Az idegen népek Isten látókörében 25:15—38 és 46—51

AZ ÍTÉLET KÖVETKEZMÉNYEI (40—47) Ezek a záróversek még egyszer összefoglalják az egész prófécia fő gondolatait, vagyis az ítéletet és következményeit, a vétket és a nemzet teljes megszűntét. Jeremiás próféta, aki a 40—42. verseknek biztos szerzője, sashoz hasonlítja a Móábra lecsapó ellenséges haderőt: fenn köröz sokáig az égen és a legalkalmasabb pillanatra vár, hogy lecsapjon zsákmányára (vö. 49:22, Ez 17:3, Es 46:11). Ezzel a képpel akarja jelezni a próféta egyrészt azt a tényt, hogy az ítélet kikerülhetetlen, másrészt hogy ez az ítélet váratlanul és „onnan felülről'

1 érkezik, tehát az Istené. A katasztrófának be kellett következnie, mert az ellenség szinte ellenállás nélkül foglalja el az erődítményeket, hiszen a katonák semmivel sem bátrabbak, mint a védekezni sem tudó szülő asszony. Az ítélet oka pedig a vallásos vétek (42b). A felfuvalkodásnál nem kell feltétlenül bizonyos adott esetekre gondolnunk, mert — elsősorban Ézsaiás óta — bűnnek számít minden emberi gőg és felfuvalkodottság, amely Isten, a világ Ura ellen irányul. Hiszen neki minden nép alattvalója Izráel hite szerint, akár tudnak erről a többi népek, akár nem. A próféta itt Zof 2:10-hez csatlakozik, aki azt mondja, hogy Móáb a Seregek Urának a népe ellen fuvalkodott fel. A következő 42. és 44a. versek szinte szószerinti idézetek És 24:17 és 18a-ból, mint ezt már fentebb mondtuk. Azt a gondolatot hangsúlyozzák, hogy senki sem menekül meg a Móábot ért pusztulásból. Az ítélet következménye Móáb nemzeti létének a vége. A próféta a menekülő vadállat képét használja ennek ecsetelésére. A vadász már a nyomában van, rémülten keres kiutat és menedéket, de beleesik az éppen neki ásott verembe. Innen még sikerül ugyan kimásznia, de akkor meg beleszalad a kelepcébe és vége. Ugyanez lesz a sorsa a menekülő móábiaknak is a 45. vers szerint. Kimerülten állnak meg a menekülők Hesbón városánál és annak a falai között próbálnak megbújni. Rémülten kell azonban rájönniök, hogy ezt a várost is elfoglalta már az ellenség és lángba borította. Vagy hazájukban pusztulnak el a móábiak, vagy fogságba hurcolják őket (46). Viszont a 47. vers mégis fölcsillantja a remény sugarát: az idők végén Móáb számára is lesz kiút (vö. 42