Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Jeremiás utolsó jövendölései Egyiptomban 44:1—30

rek között kellett életének utolsó napjait is leélnie. A menny királynőjének a kultusza elleni harccal zárul Jeremiás szolgálata. Még most sem tud a gyülekezet az igazi útra lépni. Még most sem tudja Isten szövetségének az igehirdetését. Maga a tudósítás eléggé terjengős. Ez azzal magyarázható, hogy Báruk is megilletődve írta le utolsó tudósítását mestere működéséről, de azzal is, hogy az utókor emberei, akik Jeremiással értettek egyet a nagy harcban, sok helyen kiegészítették Báruk szavait. Jeremiás óvja a népet a bálványimádástól (44:1—14). Az Egyiptomban letelepült júdabeliek minden bizonnyal folytatták régi szokásaikat, tehát vallásos összejöveteleket, ünnepnapokat vagy nyilvános böjti napokat tartottak, mint annak idején Jeruzsálemben. Jeremiás és a kivándoroltak gyülekezetének alábbi vitája egy ilyen ünnepi összejövetelen zajlott le. A vitára az adott okot és alkalmat, hogy az Egyiptomba települt júdabeliek között megint elterjedt Astarte kultusza (lk. v.). És mivel nemcsak a Tahpanhészben élő júdabeliekhez fordul igehirdetésével, hanem „az összes zsidókhoz, akik Egyiptomban laknak", nyilvánvaló, hogy ilyen ünnep alkalmával folyt le ez a hatalmas „párbeszéd" próféta és a gyülekezet között. Jeremiás történeti visszapillantással kezdi próféciáját. Azzal a különbséggel azonban, hogy most a nép engedetlenségét kell kiemelnie, amelynek az lett a következménye, hogy Jeruzsálem is, meg Júda városai is romokban hevernek. Ti magatok vagytok a tanúi ennek a katasztrófának, melyet Jeruzsálemre, az országra és rátok hoztam — mondja Isten nevében a próféta (2. v.). Azt is tudjátok, hogy mivel érdemeltétek ki mindezt (3. v.)! Azzal elsősorban, hogy más istenek után futkostatok, más isteneknek „füstölögtettetek" és elutasítottátok Isten igéjét, mert az nem volt olyan primitív, nem volt olyan közérthető, nem volt olyan „testhezálló" az embereknek! Pedig Isten elküldte időről időre nagy prófétáit is, hogy Isten akaratát megmagyarázzák a gyülekezetnek. „Megmondatott a gyülekezetnek" a próféták által, hogy mi a jó és mit kell tennie Isten választott gyülekezetének, hogy éljen és az üdvösség letéteményese legyen a népek körében. A választott nép azonban csődött mondott, a próféták tanítása és vértanúsága ellenére is. Ezért föllángol Isten mérhetetlen 232-