Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

A rekabiták 35:1—19

ban laktak mint a beduinok. Tilos volt házakban lakniok, sem szántóföldjük, sem szőlőskertjük nem lehetett és nem ihatták meg a bort. Minden kultúrát elutasítottak, mert „kanaáninak", azaz pogánynak tartották (vö. Hós 12:8, 2:16, 9:1). Jahvét úgy tisztelték, mint a régi Puszta-Istent és azt hirdették, hogy Izráelnek csak akkor van jövője, ha visszatér életformájában is azokhoz az életformákhoz, amikben a vallásalapítás idején élt. De nem vonultak vissza a pusztába, hanem inkább állandóan vándoroltak az országban és fel-feltűntek mindenütt mint élő tilalomfák a jelenlegi állapotok ellen. Jeremiás igen pozitívan értékeli a rekabiták közösségét. Ügy látszik, hogy a próféták tudat alatt is vonzódtak a Jahve-hitnek ezekhez a fanatikus harcosaihoz. Hiszen mindkét mozgalomnak — a prófétainak és a rekabita közösségnek is — az volt a kérdése, hogy a vallás és a kultúra hogyan kapcsolódjék egymáshoz. A rekabiták szerint a vallás és kultúra antagonista ellentétben vannak egymással. A próféták szerint viszont a vallás és a kultúra ugyan megférnek egymás mellett, de a vallást mindenképpen a kultúra elé és fölé kell helyeznünk. A rekabiták tehát csak tiltakoztak, de új utat nem tudtak adni. A próféták viszont a kultúra ellen nem harcolnak, mert tudják, hogy hozzá tartozik a haladáshoz, de káros kinövéseit keményen elítélik. Nem a múltba akarják tehát visszavinni a népet, embereket és társadalmat, hanem Istenhez, hogy azután Istennek, mint a világ teremtőjének az elismerése után megkötöttség nélkül tudjon gyönyörködni az ember a teremtett világ szépségeiben is. Jeremiás isteni parancsra teszi próbára a rekabitákat: menynyire hűségesek Istenhez és hogyan engedelmeskednek saját vallásuk törvényeinek. Fölkeresi a rekabitákat, akik Jeruzsálembe menekültek a babilóniai csapatok elől (11. v.). Jeremiás tette szimbolikus cselekmény és a nagy nyilvánosság előtt hajtja végre. A szekta tagjai minden bizonnyal egyébként is föltűnést keltettek a „civilizált" városi emberek szemében, amikor csapatostul végigvonultak Jeruzsálem utcáin. Mindenkinek föltűnt tehát az is, hogy most Jeremiás halad az élükön, amikor a templomba vezeti őket. Egyre többen csatlakoztak a menethez és a templomudvaron várták meg a fejleményeket. Jeremiás bevezeti őket a templomhoz épített cellák egyikébe, amelyben Ben-Hanán, az „Isten embere" lakott. Nem tudjuk, 181-