Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Az üdvösség teljessége 33:1—26

13:39. — 11 31:24, 50:19, És 65:10. — 12 Józs 10:40, 11:16. — 13 Józs 9:1, 10:40. Júda hegyvidékének nyugati pereméhez simuló alföldi rész. — 14 Esőben szegény terület Júdától délre, amelynek északi határa mindig az eső mennyiségéhez igazodott. Vö. 13:19, 17:26, 32:44. — 15 23:5, 2Sám 7:16, lKir 2:4, 8:25, 9:5, És 4:2, 11:1. — 16 31:35—37, És 54:9. — 17 17:1, Gen 15:5, 22:17, 32:13, lKir 2:4. Jeruzsálem és Júda sorsa jóra fordul (33:1—13). A 33. fejezet a boldog jövőt rajzolja meg. Kitűnik belőle, hogy mivel ajándékozza meg Isten népét sorsának a kegyelmes jóra fordulása után. Csak esetről-esetre tudjuk eldönteni, hogy ezek a jövendölések milyen mértékben származnak Jeremiástól. Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy a gyülekezeti használatban kisebb-nagyobb kiegészítő részek kerültek bele ezekbe a próféciákba, amelyek leírják az újból felépült Jeruzsálemnek és Júda városainak a boldogságát (1—13. v.), a dávidi királyság és a lévita papság örökké tartó érvényét (14—22. v.) és Izráel kiválasztásának a visszavonhatatlan érvényét (23—26. v.). A bevezetés (1. v.) félreérthetetlenül kapcsolódik 32:lk-höz és a most következő próféciát abba az időbe teszi, amikor fogoly volt és a királyi palota börtönének udvarán tartózkodott Jeremiás. Isten azzal ajándékozza meg a népe sorsáért mélységesen aggódó prófétát, hogy újból beletekinthet a boldog jövőbe és ezt olyankor teheti, amikor Jeruzsálemet már csak a végső kétségbeesés tartja a káldokkal szemben (4. v.). Hiszen a védők maguk már házakat rombolnak le az ostromlott városban, hogy helyük és anyaguk legyen a védekezésre (vö. És 22:10), de az így keletkezett rések is hullákkal tömítődnek be. Magának Jeremiásnak, a pusztulás koronatanújának is szinte hihetetlen és megfoghatatlan volt az az ígéret, hogy a bekövetkező pusztulás kaotikus állapota után még egyszer boldogság és béke honol majd ezen a földön. Ezzel lehet talán magyaráznunk a 2. vers fogalmazását, ahol először bemutatkozik Isten, mint a földkerekség felséges teremtője és Ura, majd arra szólítja föl szolgáját, hogy kiáltson hozzá, mert „nagy és megfoghatatlan dolgokat" akar kijelenteni neki. Ennek a bejelentésnek alapján azt várnók, hogy valami egészen különleges titkokat mond el Isten a prófétának. De nem ez történik. Isten kijelentései nem lépik túl az eddigi üdvjövendö167-