Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Vigasztaló jövendölések Északizráelről 30:1—31:40

szárnyai alatt keresnek menedéket (Mai 3:20). Nem ez lesz a sorsa a bűnösöknek. Őket elfújja a szél, mint a polyvát (Zs 1:4). Jövendölés a hazatérésről (31:1—6). Az 1. vers egyrészt visszamutat 30:22-re, mert azt hangsúlyozza, hogy 30:22 nemcsak Északizráelre vonatkozik, hanem egész Izráelre, tehát az északi és déli országrészre egyaránt. így összekapcsolja ezt a fejezetet az előzővel. Másrészt megadja az egész 31. fejezet témáját: Isten Izráel minden nemzetségét maga köré gyűjti egy népként és a tulajdonaként. A próféta magát az eseményt már úgy mondja el, mintha Isten népének az összegyűjtése a szétszórtságból már megtörtént volna. Ennyire biztos Isten megváltó közbelépésében! Isten örök szeretettel szereti népét és ez a szeretet a fogság hosszú éveiben sem fakult meg. A szakasz (2—6) emlékeztet a pusztai vándorlásra, amikor történetének a hajnalán megmentette Isten a népet az üldözők elől (vö. 2:2k). Ahogyan a pusztában kegyelmet talált Izráel Istennél és megvédte az alakulóban levő gyülekezetet minden veszedelemmel szemben, miközben a nép pihenő helye (az ígéret földje) felé tartott (Deut 12:9), ugyanígy menekül meg most is Izráel a fegyver elől. Arra a kérdésre, hogy miért talál kegyelmet Izráel most is Istennél, a 3. vers válaszol azzal, hogy bizonyságot tesz Isten örök Szeretetéről „gyülekezete" iránt. Ahogy annak idején megjelentette Isten Mózesnek, hogy „kegyelmet talált előtte" a nép (Ex 33:1.12—17-ben többször is előfordul egymás után ez a kijelentés!), ugyanúgy jelenik meg most a távolban élő deportáltaknak, új életet ígér nekik a régi hazában. Mindezt pedig azért teszi, mert örökké tartó szeretettel szereti népét! Sem lázadás, sem egyéb külső emberi segítség nem lett volna képes szabadságot adni a gyülekezetnek (vö. 30:14), de Isten szeretete véghez viszi a nagy csodát. Isten szövetségi szeretete ez" Izráel iránt, aminek a kezdet kezdetén sem volt ugyan alapja a kiválasztott nép magatartásában és most sem lehet azt mondani, hogy jutalomként kell megkapnia a megváltást Izráelnek (vö. 30:11). Isten egészen spontán szeretete, amelynek csak magában Istenben van meg a magyarázata és forrása (Luther: „Isten szeretete nem akad hozzá méltó szeretetre, hanem megteremti azt" = Heidelbergi Disputatio, 1518). Ez a szeretet indítja Istent arra, 144-