Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Jeremiás levele a száműzötteknek Babilóniába 29:1—32

telnie, amikor majd véget vet Isten nem a fogságnak, hanem a bábeli világbirodalomnak. Bábel bukása 538-ban következett be, tehát visszafelé számítva 74 évre Ninive bukása (612) és 67 évre Nebúkadreccar trónralépése után (605), kerek 50 évre az első deportálás után (588). Fontos tehát hangsúlyoznunk, hogy a próféta jövendölése nem a fogság, hanem a babilóniai uralom időtartamára vonatkozik (vö. 25:llk, 27:7). Mivel azonban megközelíti a fogság időtartamát is, a későbbi próféták és írók a fogság időtartamára is értették (vö. Zak 1:12, Dán 9:2, Esdr 1:1). A prófétai kinyilatkoztatás titka marad, hogy hogyan jutott el Jeremiás erre a számra. Az egyes emberek szempontjából a 70 év bizony hosszú idő, de az egész nép sorsát tekintve feltűnően rövid. Mindenképpen azt jelenti, hogy a deportáltaknak csak egy kisebb töredéke éri meg a hazatérés pillanatát. A jövendölés, tehát a vigasztalás teológiai jelentősége nem annyira magának a hazatérésnek a tényében rejlik, mint inkább abban, ahogyan a próféta megokolja. Isten hű marad önmagához. Abban marad hű, hogy szeretete és jósága gyülekezete iránt most is változatlan. Nem az emberi vágyak és álmodozások, hanem Isten gondolatai, Isten üdvterve Izráellel és a világgal visznek világosságot a sötét kétségbeesésbe. Mert a fogsági gyülekezet hitbeli kísértése nemcsak abban jelentkezett, hogy a babilóniai istenek látszólag erősebbnek és hatalmasabbnak bizonyultak Izráel Istenénél, hanem elsősorban abban, hogy elszakadtak a haza szent helyeitől és hagyományaitól és az idegen, „tisztátalan" földön kell lakniok, tehát az idegen istenek hatalmi körzetében. Azt hitték, hogy minden eleven kapcsolatuk megszűnt Istennel és így ki vannak zárva a megígért üdvösségből. Mindezzel szemben a felhívás, hogy imádkozzanak hozzá és meghallgatja őket, egyenesen forradalmi fordulatot jelentett Izráel kegyességtörténetében. Az Istennel való kapcsolatunk lényegét abban látja Jeremiás, hogy belsőleg kell a gyülekezetnek és az egyénnek Istenhez fordulnia: imádságban és bűnbánatban, mert ez az alapja annak, hogy Isten megvalósítja azt a jót, amit megígért neki. Az izráeli kegyességnek új iskoláját teremti meg ezzel Jeremiás, amely majd csak az Űj testámen tómban teljesedik ki. Nem arról van azonban szó, hogy elvileg elutasítaná Jeremiás a kultuszt és mindazt, ami ahhoz tartozik. De azt megállapítja, hogy mind125-