Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Jeremiás levele a száműzötteknek Babilóniába 29:1—32

tovább élhették hitéletüket is a zárt településeken. A foglyok azonban nem rendezkedtek be tartósan, mert szerintük ez a helyzet nem tarthat sokáig. Jeremiás nagyon aggódott honfitársaiért. Tudta ugyanis, hogy a szabadságmozgalom nagy veszélybe sodorhatja őket és bár a száműzöttek körében is működtek a népért és a gyülekezetért aggódó és felelősséget hordozó próféták, mégis akcióba lépett ő maga is, hogy visszatartsa a foglyokat a meggondolatlan lépésektől. Ezért írta meg levelét, amelyben arra szólítja fel őket, hogy rendezkedjenek be hosszabb időre az idegen földön és ne hallgassanak azokra a prófétákra, akik ennek az ellenkezőjére bíztatják őket. Megírja azt is, hogy a nemzeti próféták közül két erkölcstelen életet élő prófétát Isten ítélete sújtja. Levelét az Úr nevében és Cedékiás király engedélyével küldi a deportáltakhoz a királyi követekkel. A királynak ugyanis komoly érdeke fűződött ahhoz, hogy maga Nebúkadreccar is tudomást szerezzen a levélről: ez a levél is azt dokumentálta, hogy Cedékiás király és jeruzsálemi udvara hű maradt Bábel királyához és a lázadást a babilóniai foglyok között is igyekszik megakadályozni. A bevezető felirat (1.3-—4) — a 2. vers kivételével — Báruktól származik. A levél az egész babilóniai gólát (deportáltak) szem előtt tartja ugyan, de azért külön is megemlíti azokat, akik elsősorban voltak felelősek a foglyok vallási és politikai vezetéséért: a vének maradékát, a papokat és prófétákat. Az a tény, hogy a véneket külön, az első helyen említi a felirat, arról tanúskodik, hogy bár a deportálás idején és a fogságban is erősen megfogyatkozott a számuk, vezető szerepüket a fogságban sem veszítették el. Minden bizonnyal a fogságban is meg tudták tartani a deportáltak községi politikai alkotmányukat, aminek a fogságban gyakorlatilag csak még nagyobb jelentősége lett és a fogság utáni korban is megtartották Palesztinában. A prófétákat is megemlíti a felirat a címzettek között, bár maga a levél éles támadást indít ellenük. A 2. vers erősen zavarja az összefüggést — stílusában is — és minden bizonnyal 24:1 alapján került utólag a feliratba. A küldöttség tagjai közül két embert külön is megemlít Báruk: Elászát, aki valószínűleg a 26:24-ben szereplő Ahíkám testvére volt és Gemarját, aki talán Hilkiás főpap fia volt (2Kir 22:4kk). A nevek 121