Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)
Jeremiás harca a hamis próféták ellen 27:1—29:32
erőviszonyokat, hanem azért is, mert tudta, hogy Bábel büntető intézkedései mennyi kárt okoznak majd Jeruzsálemnek, az országnak és a fogságban levőknek is. De helytelenítette Jeremiás a fölkelést vallásilag is. Szerinte abban a történelmi pillanatban a lázadás Bábel ellen Isten akaratát keresztezte volna. Isten Bábel kezébe adta a hatalmat és a népeknek az a kötelessége, hogy engedelmeskedjenek Babilóniának, mert ez az egyetlen lehetősége és módja annak, hogy állam és nemzet megmeneküljenek a pusztulás elől. Ez a gondolat is szorosan összekapcsolja a három fejezetet egymással. A próféta és a járom (27:1—11). Jeruzsálemben tehát feszült volt a politikai légkör. Edóm, Móáb, Ammón és a Kelet két gazdag kereskedő városának, Tírusnak és Szídónnak a követei a városba érkeztek. Arról tárgyaltak Júda kormányával, hogy hogyan szervezzék meg a fölkelést Bábel ellen. Lázas izgalommal várta a város lakossága, hogy mi fog történni a következő napokban. Jeremiást sem hagyták hidegen az események. Cedékiás királyhoz baráti kapcsolatok fűzték és többek között ezért is kénytelen volt beleszólni a politikai eseményekbe. Világosan látja, hogy a lázadás Bábel ellen nem egyezik meg Isten terveivel, de egyébként sem felel meg népe érdekeinek. Engedelmeskedve az elhívatásakor kapott isteni parancsnak (1:10), jármot akaszt a nyakába és több igát meg kötelet a kezében tartva elindul Jeruzsálem utcáin az idegen országok követeinek a szálláshelyére. Kíváncsi tömeg veszi körül és követi a prófétát, a külföldi követek megcsodálják Isten különleges emberét, kérdezni azonban senki sem kérdezett, mert hiszen a jel mindenki előtt világos és ismert volt: A „járom" a szimbólum nyelvén az idegen uralom képét jelentette és talán a követek is használták ezt a szót a nyilvánosság előtt tartott beszédükben. Mindenki tudta tehát, hogy a próféta Nebúkadreccarnak a népek nyakába akasztott igáját jeleníti meg. Talán egyetlen más alkalommal sem foglalt Jeremiás ilyen határozottan állást politikai kérdésben, mint most. Bizonyos értelemben idegenkedett a politikától. Egyébként a próféták mindig akkor nyúltak a szimbólum eszközéhez, ha megítélésük szerint 109