Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Jeremiás harca a hamis próféták ellen 27:1—29:32

harcol Jeremiás akiket a maga egészében, de egyes képviselőiben is a nép igazi ellenségeinek tart (27:9.14.16, 28:lkk, 29:8.21kk, 24kk). Jeremiást egy rendkívül fontos politikai esemény késztette most arra, hogy akcióba lépjen. Az akkori Kelet összes déli országaiban éledezni kezdett az a reménység, hogy talán mégis le tudják rázni magukról a babilóniai világbirodalom igáját és a kis államok újra visszanyerik szabadságukat. Ennek a reménységnek persze semmi köze sem volt a reálpolitikához. Mintha csak teljesen megfeledkeztek volna ezek a kis államok arról, hogy hogyan győzte le Nebúkadreccar Egyiptom fáraóját. Júda is kezdte elfelejteni 597 borzalmait. Kitörölték emlékezetükből, hogy röviddel az előtt a szomszéd népek (Edóm, Móáb és Ammón) mennyi szenvedést okoztak (2Kir 24:2). Miután Jójákínt fogságba hurcolta 597-ben Bábel királya, utódjává Cedékiást tette meg Jeruzsálemben. De ez az elszegényedett és legjobb erőitől megfosztott ország nem tudott beletörődni sorsába. És amikor 594-ben Egyiptomban II. Psammetich fáraó lett Nékó fáraó utóda, Bábelből meg olyan hírek szivárogtak ki, hogy valamiféle lázadás tört ki Nebúkadreccar ellen, azt remélték, hogy vissza lehet csinálni 597-t és el tudják érni, hogy a már fogságban levők visszajöhetnek Jójákín királlyal együtt és visszanyerik szabadságukat. A föníciai és palesztinai államférfiak, illetve követeik Jeruzsálemben gyűltek össze. Talán azért, mert Cedékiás király tartózkodó magatartást tanúsított minden ellenállással szemben és nyomást akartak gyakorolni a jeruzsálemi kormányra. Jeremiás először az idegen követekhez fordul próféciájával (27:3). Ebből arra következtethetünk, hogy valóban nem Jeruzsálemből indult el a fölkelés eszméje, hanem éppen elfogadtatni akarták ezt a követek. A jeruzsálemi kormánykörök hajlamosak voltak erre. A népies próféták pedig erősen táplálták az emberekben a lázadás gondolatát. A nyugtalanság átterjedt a Babilóniában élő száműzöttekre is (29:5k). A nemzetieskedő, soviniszta próféták ott is lázadást szítottak Bábel ellen (29:8.21) és emiatt két prófétát ki is végeztetett Bábel királya (29:21kk). Jeremiás politikai esztelenségnek minősíti ezeket az eszméket és az azokhoz fűzött reménységet. Nemcsak azért vélekedik így, mert politikailag helyesen mérte föl a nemzetközi helyzetet és 108