Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jósiás király uralkodása alatt

hazafi emberi jellemét megcsillogtatva beszél saját fájdalmáról olyan csodálatos költőiséggel, amilyennel ritkán, csak a jeremiási kegyességet olyan híven tovább hagyományozó zsoltárokban találkozunk. Jeremiás igehirdetését és emberi magatartását éppen az jellemzi, hogy szenved a kimondott igazság súlya alatt! Az első látott veszély, a kürtszó, a csatazaj, a sebesültek jajgatása, az őt személyesen is sújtó katasztrófa végtelen fájdalommal töltik el. De személyes fájdalmáról sem azért prédikál, hogy a saját lelkét megkönnyítse. Személyes vallomásában is Isten követe marad, saját szenvedésén is Isten ítéletének a komolyságát példázza és helyettesítően tesz bizonyságot Isten együttérző szeretetéről. Istennek erről az atyai szeretetéről szól a 22. v. Nem a politikai események szokásos törvényszerűsége az oka annak, hogy ez a katasztrófa bekövetkezett, hanem Júda bűne. Mi ennek a bűnnek a lényege? Nem ismerik az Istent. Ez a Hóseásnál is annyira centrális megállapítás, — mint 1:5 alapján már tudjuk, a szövetségi viszonynak, a szeretetközösségnek az elutasítása. Isten akaratának, ígéreteinek és parancsolatainak a megtagadása. „Fiak" voltak, akiknek az Atya szeretetközösségében kellett volna fölnevelkedniök (vö. És 1:2kk, Hós 11:1) és „belelátniok" Isten nagy titkaiba. Az ÓT egyik sajátos kifejezése, a bin. Azt jelenti, hogy valaki különbséget tud tenni két dolog között, (a bin származásilag kapcsolatban van a ben = között, közé praepozícióval), vallásilag Isten és a bálványok, etikailag a jó és a rossz között. Itt is arról van szó, hogy az egyedül jót, az Istent elhagyták és már etikailag nem tudnak különbségét látni a jó és rossz között. A VÉG 4:23 - 31 23 Láttam a földet, — íme kietlen és puszta, és az eget, — nincs világossága! 68.