Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jósiás király uralkodása alatt

nemcsak ellene szegült ennek a nevelő szándéknak, hanem arra vetemedett, hogy meggyilkolja Isten követeit, akiken keresztül végezte Isten ezt a nevelést (30b. Vö. Neh 9:26, Mt 23:27). Főleg Manassé korában volt ez így, amikor „patakokban folyt az ártatlanok vére" (2Kir 21:16) és amikor Ésaiás is mártírhalált halt. De a szeretettel közeledő Istent sem látták meg, hozzáférhetetlennek, homályosnak minősítették akaratát, akinek a lényén és parancsolatain eltéved az ember, mint a pusztában,, vagy sötét vidéken (31a). Nem tartották érdemesnek szóba állni vele (31b), vagy szándékosan megfeledkeztek róla (32). Legfőbb díszüket vetették el maguktól, pedig a leány sem felejti el föltenni ékszereit és a mennyasszony sem azt a díszövet, amelyet ajándékként kapott vélegényétől. Igaz, Izráel is szépíti és ékesíti magát, de nem Istennel. Szerelmet keres, de nem Istennél. Maró gúny van a próféta szavaiban, amikor azt mondja: Neked nincs is szükséged arra,, hogy megjobbítsad utadat (= magatartásodat), hiszen te „jobbítod" azt — a bálványok felé. És ezt a magatartását betetőzi azzal, hogy az ártatlanok vérét sem kíméli. Mert Jeremiás nem a szegényekre és elnyomottakra gondol itt, akik nem kapják meg igazukat a bíráktól, hanem az Isten prófétáinak a meggyilkolására Manassé uralkodása alatt. De lehet az ártatlan gyermekekre is gondolnunk, akiket feláldoztak. A nép azt hitte, hogy magát Istent tiszteli ezzel (Mik 6:6—8) és kiengeszteli Isten haragját az ilyen áldozatokkal. Sőt szerinte Isten nem is bünteti az ilyen tetteket, hiszen éppen Manassé uralkodása alatt aránylag békés idők voltak. Jeremiás szerint azonban az ŰR számadásra hívja gyülekezetét az ilyen beszédek miatt. A 36—37. versek nincsenek közvetlen kapcsolatban az előzőkkel. Az asszír kor, amelyben a 18. v. játszódik, itt már a múlté (612 után vagyunk!). Most Egyiptomnál keresnek oltalmat (Jójákím). De emiatt is megszégyenülnek. A kétségbeesés és szégyen jeleként a fejükre teszik kezüket (vö. 2Sám 13:19), mert Isten megveti és elveti (a héber szó mindkettőt jelenti) az Egyiptomba vetett bizodalmat. Hiszen az. ilyen bizalom megsértése Istennek! Ezért tartalmilag a szövetségi politika egy vonalban mozog a baálok tiszteletével. 50