Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jósiás király uralkodása alatt

A 10. versben folytatja Jeremiás a 8. verssel megszakadt gondolatmenetet. Még a pogány világban (itt a gój = pogány nép) sem fordul elő — mondja Jeremiás —, hogy a nép fölcserélje istenségét. Mehetnek Keletre, mehetnek Nyugatra, ilyesmire nem akadnak sehol. Pedig ezek az istenek nem is istenek, mint az ÜR! Velük szemben az ŰR kábód, ami neki nem a tulajdonsága, hanem egész lénye, „felsége". A természet maga megborzad ennek az őrült cserének a láttára! Téves úton járnánk, ha mi most fölsorakoztatnánk Jeremiással szemben a pogány világ szünkretista vallásosságát. Jeremiás nem folytatott prédikációja előtt vallástörténeti kutatásokat, a lényege szerint mégis igaza van. Mert még ha változtak is a pogányoknál a nép istenei (mint pl. Babilonban és másutt is), vagy újabb és újabb istenségek tisztelete honosodott meg és terjedt el, ténylegesen nem cseréről van szó, mert csak a név változott meg, az istenség maga a lényege szerint nem. Izráel azonban lényegbe vágó cserét csinált, amikor az élő Istent odaadta a Semmiért, az erkölcs Istenét egy természeti istenségért. Ennek a magatartásnak a teljes észellenességét érzékelteti Jeremiás a 13. versben a forrás és víztartó képével. Ki fordít hátat a frissen buzogó forrásnak, amely felüdíti az elepedt embert, hogy a gödrök, ciszternák megáporodott vizét igya? Sőt meg is repedeznek ezek a víztartók és akkor csak a vezetékek alján található iszapos, nyálkás víz. Ennek értelme: Az erőt adó Istent odaadta a tehetetlenségért! Az antik világban nem talált Jeremiás példát Izráel magatartására a pogányok között. A keresztyén egyházakban van elég! Gondoljunk a rom. katolikus egyház szentjeire, ereklyéire és máriakultuszára, vagy a mágiára és vallásos bigottságra, rajongásra, amely az igazi istentisztelet helyére lépett sokszor és sok gyülekezetben a protestáns egyházakban is (vö. Jn 4:10kk, 7:38). 42