Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jósiás király uralkodása alatt

esi bizonyossága azzá a prófétai felismeréssé kapcsolódik össze Jeremiásban, hogy Isten ítélete szerencsétlen végű háború formájában teljesedik be. Ettől fogva a miccáfón hárá

cáh isteni kijelentésként kapcsolódik Jeremiás minden igéjéhez. Hiszen akkor már az északizráeli testvérek száműzetésben voltak és bár a nevet még homályban tartja, később Nebukadreccarban jelöli meg az isteni döntés végrehajtó eszközét. De a prófétaság két nagy gondolata Jeremiásnál sem hiányzik. Az északi népek Isten megbízásából cselekszenek. Az ellenség betörése Júdába Isten rendelkezése és egyúttal büntetése bűnei miatt. A nemzeti szerencsétlenség Istentől van, nem az északi birodalomtól. A nép bűne Jeremiás szerint, hogy bálványimádásba esett. Az első parancsolat elleni vétkezést a próféta nemcsak ténylegesen érti, hanem a „sicut eritis deus" értelmében is. Az °ászá Isten alkotó, teremtő aktusát jelöli meg s ezzel szemben itt az ember alkotja, teremti saját képére az Istent. A saját kezével, eszével és fantáziájával alkotott istenekkel veszi körül magát s még ha Jahvet tiszteli is, bálványt csinál belőle,, mert a saját ízlésének, elgondolásainak megfelelően, tehát „elviselhetően" alkotta meg! Az első parancsolat ellen elkövetett vétek tehát újabb bűnökké „izmosodik" és teljes, végérvényes eltávolodást és elszakadást eredményez a szövetség Istenétől! Az eltávolodásnak ebbe a mozgásába helyezi bele Isten követét, hogy az ember és közösség „cselekedetével" szemben bizonyságot tegyen Isten „cselekedeteiről", „az üdvösséget előkészítő tetteiről" és parancsolatairól. A próféta látása így lesz egységes, mert történelemszemléletének centrumában Isten áll s ez az eszkatológiai kifejletei is lehetővé teszi. MUNKÁRA FÖL! 1:17-19 17 övezd föl hát derekadat, indulj és hirdesd nekik mindazt, amit parancsolok! 34