Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Királyok és próféták 21—24. f

A 21. fejezetben magával a dávidi dinasztiával foglalkozott Jeremiás. Most sorra veszi az egyes királyokat és gyászéneket vagy ítélő szót mond el fölöttük ebben a sorrendben: Jehóáház (Sallum), Jójákím és Jójákín. Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy maga Jeremiás vagy Báruk, vagy egy még későbbi átdolgozó (redaktor) állította-e össze ezeket a próféciákat ebben a sorrendben. De az igazi jeremiási próféciák, mert rövidek és az érintett személyek ismeretét föltételezi hallgatói részéről. Jeremiás csak abban a vonatkozásban foglalkozik velük, hogy mennyi részük volt magának a választott népnek a katasztrófájában, vagy mennyire keveredtek bele abba, mint Jehóáház. A Jehóáházra vonatkozó prófécia költői formában maradt reánk (10) és a 11. vers adja meg tulajdonképpen a magyarázatot, ami viszont már prózában van, tehát későbbi betoldás. A 11. vers nélkül nem is tudnánk, hogy miről, illetve kiről beszél Jeremiás. Így azután már tisztázni tudjuk a helyzetet. A nép Jósiás király halálát siratja meg a 10. versben, aki 609-ben esett el Megiddónál a Nékó fáraó elleni csatában. Jósiás utódjául a 23 esztendős Jehóáházt (Sallumot) választotta meg az ország lakossága, bár a trónörökös a későbbi király, Jehójákím volt. Sallum azonban csak három hónapig volt király, mert Nékó fáraó, aki nem értett egyet a júdabeliek királyválasztásával, riblai főhadiszállására rendelte (az Orontes mellett, vö. 2Kir 23:33k), foglyul ejtette, majd magával vitte Egyiptomba, miután nem volt hajlandó a fáraó különböző föltételeit, illetve rendelkezéseit a magáévá tenni. Nem is térhetett vissza hazájába, mert a fáraó foglyul ejtette és Egyiptomban meghalt (vö. 2Kir 23:31k). Ügy látszik, hogy Sallum inkább atyjának, Jóslásnak a kül- és belpolitikáját akarta folytatni és ezt az irányzatot akarta a fáraó végérvényesen fölszámolni. A fáraó nagyon megsarcolta Júdát, királlyá pedig Eljákím trónörököst tette Jehójákím (Jójákím) néven, mert az új névvel is fennségjogát akarta hangsúlyozni Júda fölött. A népszabadság eszméje ezzel megbukott és ebben a térténelmi pillanatban hangzottak el Jeremiás igéi. Jeremiás nem azért mondja el mindezt, hogy ő is együttérzésről biztosítsa a mártírhalált halt királyt és az őt sirató népet. Azért mondja el, mert Jehóáház (a Sallum név polgári 226.