Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Királyok és próféták 21—24. f

mében Isten sokszor vezetett szentháborút, de a király oldalán, sőt előtte. Most azonban ellene indítja meg ezt a szentháborút, amelyben földöntúli hatalmak állanak a rendelkezésére, akiknek a félelmetes hatalmával szemben senki sem tud megállni. És a királyi palotának a romjai nem a benne lakott királyoknak és fejedelmeknek, hanem Istennek a hatalmát fogják néma tanúkként hirdetni mindazoknak, akik arra tévednek és látni fogják. A 8—9. versek későbbi időből származó prózában fogalmazott intelmet tartalmaznak, ahol azonban már kitágul az ítélet meghirdetése Jeruzsálemre is. Szinte szószerint megtaláljuk ezeket a verseket Deut 29:24kk-ban és lKir 9:8kk-ban. A szerző azonban jól értette az eredeti ieremiási igéket, hiszen arról beszél, hogy Isten ítélő szava magából a történelemből hangzik Izráel és sok „nemzet" felé. Jeruzsálem romjainak a láttára „sok nép" teszi föl az újra meg újra fölvetődő kérdést: Hogyan tudott a szövetség Istene ilyen borzalmas ítéletet végrehajtani a választott népen és Jeruzsálemen? A kérdésre adott válasz Jeremiás próféta igehirdetésének az igazát fogja bizonyítani. Isten ítélte meg népét, mert megszegte a szövetséget Istenével és más isteneknek szolgált. JÖVENDÖLÉS SALLUM ELLEN 22:10-12 10 Ne sirassátok a halottat,

1 részvétet se mutassatok iránta, de keservesen sirassátok a most elmenőt, mert nem tér többé vissza és nem láthatja meg szülőföldjét! 11 Mert azt mondta az ÜR Sallumról, Júda királyáról, Jósiásnak a fiáról, aki atyja, Jósiás után lett a király: Aki eltávozott erről a helyről, nem tér többé vissza ide. 12 Hanem azon a helyen hal meg, ahová fogságba hurcolták és ezt az országot nem látja meg többé. 1 Vö. BH. (lammét). 15 Jeremiás 225