Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

ségben is visszatérnek a bálványok tiszteletéhez és valószínűleg azért választja a régebben már használt stílusfordulatokat, hogy ezzel is jellemezze a régebbi elpártolás megismétlődését. Isten népének a hűtlenségét (13) példátlannak tartja még pogány vonatkozásban is. Pedig azokat nem köti és kapcsolja valamilyen istenhez szövetségi szeretet és ahol a bizalom viszonya közelről sem annyira megalapozott, mint Izráel és Jahve viszonyában. Ezért az elpártolás nemcsak megfoghatatlan, érthetetlen, hanem egyenesen „megdöbbentő" (szégyenteljes, szörnyűséges, borzalmas fordítás is lehetséges!)! Mert Isten szövetségi szeretetének az elutasítása egy olyan nép részéről, amely sem nem nagy, sem nem különlegesen kegyes, sem más nemzeteknél nem különb— tehát sem népinemzeti, sem hitbeli szempontból nem tud a többi népekhez viszonyítva „többletet,, fölmutatni, valóban ellene mond minden értelmi megfontolásnak. A természetből vett csodásan szép képek arra hivatottak, hogy megvilágítsák a megfoghatatlant, az elpártolás természetellenességét. (Hasonló hasonlatok találhatók 2:32-ben és 8:7-ben!) Ha jól értettük meg ezt a nehéz és eléggé romlott szöveget, akkor az örök hó példája, amely nem tűnik el soha az „istenek hegyéről" északon (így lehetne parafrázisszerűen fordítani: Vajon elolvad-e a libánoni hó a mezőség fölött kimagasló szirteken, vagy megszakadnak-e a távol idegenben eredő csörgedező „hűs vizek"?) a soha el nem apadó folyókban viszont életre kel, amelyek idegen országban a hegymagaslatról kelet felé folynak, az istenakarta természeti rend állandóságának, megbízhatóságának a példáján Izráel kettős bűnének a természetellenességét, az idegen isteneknek bemutatott áldozatok értelmetlenségét akarja kifigurázni. Jeremiás látja az összefüggéseket. Izráel becsapott közösséggé válik. A semmitérő istenek félrevezették Isten népét és ezért tért le az Isten akarta üdvösségtörténeti „útról", a régi idők „csapásairól" és most „járhatatlan úton" tévelyeg és országát a gúny tárgyává teszi. Minderre következik az ítélet szava (17). A keleti szél hasonlata gyakran visszatérő kép theophaniákban és az ítéletet tartalmazó próféciákban. Nemcsak Jeremiásnál (4:11, 199.