Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)
Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f
24 De ha majd figyelemesen hallgattok reám — így szól az ŰR — és nem visztek be terhet e város kapuin a nyugalom napján és úgy szentelitek meg a nyugalom napját, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon, 25 akkor e város kapuin olyan királyok és vezérek fognak bemenni, akik Dávid királyi székében ülnek, harcikocsikon 3 és lovakon járnak, mind maguk, mind vezéreik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói és örökké lakni fognak ebben a városban. 26 Eljönnek majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről 4, Benjámin földjéről, az Alföldről, a Hegyvidékről és a Délvidékről, akik égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és tömjént hoznak és akik hálaáldozatot hoznak az ŰR házába. 27 De ha nem hallgattok reám abban, hogy megszentelitek a nyugalom napját és nem hordotok terhet és nem mentek be a nyugalom napján Jeruzsálem kapuin, akkor tüzet gyújtok kapuiban, amely megemészti Jeruzsálem toronyházait 5 és nem alszik ki. 1 Ma mór közelebbről nem ismert tempttomlkapu, ahol először mondta el Jer az igéit a „sabbat"-ról és úgy látszik, hogy utána elmondta a váras kapuiban is 1. — 2 A törvény minden munkát tiltott a nyugalom napján,: EX 20:10. Szerzőnk szerint tilos a piaci árusítás. A parasztok szombaton vitték el terményeiket a város piacára. Neherniás idején rendőrileg tiltatták meg ezt: 13:15kk. Később azonban odáig mentek a törvény értelmezésében, hagy 1 kmr-nél hosszabb utat sem volt szabad megtenniük szombaton. — 3 Csak királyok és királyi tisztviselők járhattak kocsin: 2Sám 15 :1, lKir 1:6, Bs 22:18. — 4 Ünnepnapokon Sionbain gyűlt össize Jeruzsálem és Júda, lakossága. Vö. 32:44, 33:1®. — 5 Vö. 21:14, 49:27, JerSir 4:11, Ami 1:4.7.10.12. Terjengős prédikációs stílusban fogalmazott beszéd, azaz intelem van előttünk. Formája és tartalma miatt a legtöbb magyarázó későbbi toldaléknak tartja és kapcsolatba hozza Nehémiás intelmeivel (Neh 13:15—22). A szakasz tartalma (királyok és fejedelmek megnevezése stb.) azonban fogság előtti viszonyokra utal, ha jelenlegi formájában, illetve fogalmazásában későbbi is. Az sem meglepő, hogy Jeremiás a szombat-parancs megszegése ellen prédikál, amelynek a régi eredete ma már tény és hozzá hasonlóan prédikált már Arnos is (8:5). Később azonban istentiszteleti használatra átformálták ezt a szakaszt. 192.