Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

sedjék be ellenségein az ítélet. Pedig vérzett a szíve, ha a nép pusztulására gondolt. Emlékeztetnie kellett Istent arra, hogy Ö miatta kapja a gúnyt és kérnie kellett, hogy láthatóan vegye le róla ezt a szégyent ellenségei megítélésével. A gyülekezet és egyes kegyesek sokszor elmondták Jeremiásnak ezt az imádságát, de igen kevés esetben volt azonos a helyzetük Jeremiáséval! És még kevésbbé illik az ilyen kérés azoknak a szájába, akik tudják, hogy „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, azt mondja az ÚR!" És Jézus ezt a parancsolatot adta: Szeressétek ellenségeiteket! Keserű gondolatokat ébreszt Jeremiásban a szolgálat sikertelenségére, megszégyenülésére gondolás (16). Mi jutott neki az életből, annak szépségéből, jó dolgaiból?! Persze egyet tudott: Az ŰR beszélt hozzá. Ez volt öröme és gyönyörűsége. Isten prófétává tette és ő hűségesen eleget tett ennek a megbízatásnak. Ahányszor csak kapott ilyen igét Istentől, sóváran fölvette magába, ahogyan az ember lenyeli kedvenc ételét (vö. Ez 3:lkk, Ján 4:32kk). Az volt életének az öröme, hogy Isten tulajdona és az ö nevét hordozza (v. 9. 7:10kk). Idővel azonban meg kellett tapasztalnia, hogy a prófétai szolgálat válaszfalat von közte és népe között, hiszen próféciája mindig fenyegetés és büntetés, harag és ítélethirdetés volt népe ellen. Így töltötte el az Isten igéje fájdalommal és boszszúsággal. Nem örülhetett gyanútlanul a többiekkel. Egyedül maradt és elhagyatottá lett. Jeremiás azonban nem volt álszent elkülönülő. Természete az emberi közösségbe noszogatta. De most meg kellett érnie, hogy hogyan néznek el fölötte az emberek. Kerülik. Rászakad a nagy emberek nagy egyedülléte! Eddig az vigasztalta, hogy Isten megbízottja a világban és ha az emberek elhagyják is, méltó marad a szolgálatra. Most Istent is ellenségének érzi! Ebben a csüggesztő pillanatban azonban ezt is elfelejti és csak a nélkülözést, a mindenből kizártságot (17) érzi és látja. Kitör belőle a panasz: örökké így kell ennek lennie? (18.) Sőt egyenesen szembefordul Istennel. Szemrehányást tesz neki: „Ölyan lettél hozzám, mint a csalóka patak, aminek nincsen állandó vize"! Nem tudok rád hagyatkozni, nem teljesítetted az elhivatásomkor adott ígéretedet sem, hogy „ve172.