Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

a városon kívül látja a város védelmében elesett katonák tetemeit, a városban az ostrom idején kitört éhínség betegeit látja. A legtekintélyesebb réteg, a papság és a próféták mind száműzetésbe kerülnek. A nyomorúság fokozódása, az első kérés sikertelensége (14:1—16), növelik a nép félelmét és újabb „könyörgéssel" fordul Istenéhez. Ügy érzik, hogy Isten elvetette őket és elhagyta. Ezért a legdrágább szavakat mondják ki Isten szívének megindítására: Isten, Sión, dicsőséges trónusa és a szövetség. Istennek és Sionnak a dicsősége van veszélyben. Ha a nyomor tovább tart, nem lehet istentiszteletet tartani, ha segít az Űr, akkor újból dicsőíthetik nevét és megerősödik a beléje vetett hit. Gondoljon Isten a szövetségre, amelyből következik a hit, hogy gondoskodik népéről minden kicsinysége és gyarlósága ellenére is (22). Hiszen Istenen kívül senki sem segíthet. A pogány isteneknek nincs hatalmuk, hogy esőt csináljanak, az ég nem hullathat magától esőt, csak ha Isten megnyitja az eső csatornáit. A gyülekezet tehát Istenhez fordul bálványaitól, mint olyan sokszor már történelmi pillanatokban. Sokan kétségbe vonják ennek a szakasznak a jeremiási eredetét, hiszen 2:5-ben maga Jeremiás azért korholja a gyülekezetet, mert Isten helyett semmitérő bálványokban hisz, itt pedig ennek éppen az ellenkezőjéről volna szó. Viszont látnunk kell, hogy nem is a nép mondja ki ezt magától, hanem Jeremiás mondatja ki vele. Az imádság azután azzal zárul, hogy belsőleg átadják magukat Istennek: Te teremtettél mindent, az eget, az esőt és a szárazságot is. Csak te segíthetsz, te mindenható Isten. Isten elutasítja a próféta kérését (15:1—4). — Isten beszélget ebben a prózai szakaszban prófétájával. Isten felelete éles ellentétben van a nép bizakodásával. Nem fogadja el többé népének Izráelt. Senki és semmi nem indíthatja arra, hogy megváltoztassa döntését. Még ha Izráel legnagyobb férfiai: Mózes és Sámuel lennének is a zarándokok között és imádkoznának hozzá, azokat sem hallgatná meg Isten. Júda lakosai ne tülekedjenek többé Isten trónja körül, ő a háború átkának adja át őket: egyeseket a pestisnek, másokat a kardnak, a többieket az éhségnek, a megmaradtakat a fogságnak. 164.