Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

zébe az ítélet mércéjét és a végpusztulásig sem kíméli népét (12). Jeremiás nemcsak az érzelmeivel, hanem az értelmével is érvel az isteni kijelentés ellen. Bár már elhivatásakor meg kellett tudnia, hogy egy pusztító háború fenyegeti népét, de mint fiatal ember korának a gyermeke volt és abban a hitben nevelkedett föl, hogy Isten az üdvösség és szabadulás csodálatos útjain vezeti választott népét. Hallotta a nábikat, ahogyan azok beszéltek nagy ünnepeken a kiválasztott népről és rendeltetéséről, küldetéséről. Az volt a dogmájuk, hogy Isten kiválasztott „kedvesét" nem fenyegeti életveszély, ahogyan később pedig azt tanították, hogy a kegyes embereket nem érheti baj és kár. Most megmondja Isten, hogy ez a dogma tévhiten alapul. Sőt nemcsak tévedés és tévelygés, hanem egyenesen bűn. Ez a szakasz rendkívül tanulságos abból a szempontból is, hogy hogyan nevelte Isten prófétává az Isten embereit. A prófétává nevelés műhelytitkait lebbenti föl ez a szakasz és arról árulkodik, hogy hogyan alakítgatta, formálta Isten igazi prófétájává Jeremiást, hogyan került egyre inkább belsőleg ellentétbe a vele szemben álló hamis prófétákkal. Fellépésekor még egyáltalában nem látta világosan, mi is a különbség közte és korának egyéb prófétái között? Sokkal finomabb lelkű volt, semhogy ezt élesen meg merte volna kezdettől fogva fogalmazni magának. Nem is azért lépett föl, hogy feltétlenül valami újat és nagyot alkosson. Csak amikor már vérre ment a harc és népének a becsülete, amikor a hite forgott kockán, akkor jött rá, milyen nagy szakadék választja el állítólagos szolga társaitól. És majd a 23. fejezetben kemény ítéletet mond róluk. Isten igazsága azt eredményezi, hogy elsősorban a gyülekezetet félrevezető prófétákat (itt a szó nem csak prófétát, hanem általában vezetőt is jelent!) pusztítja el a kard (háború) és éhség (15). De a népre vonatkozólag is látnia kell Jeremiásnak, hogy maga a nép sem ártatlan a tévelygésben. Fölismerhette volna az igazi isteni igét, az okos szót (hit és értelem kapcsolata!), tudnia kellett volna, mi az Isten akarata. De csak arra hallgatott, ami kényelmes és ártatlan dolog volt, ami a hiúságát, kiválasztottsági öntudatát dédelgette 11 Jeremiás 161