Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

ról és zarándoklatról. Sőt nemcsak nem hallgatja meg őket, hanem a jelenlegi szükség a nagy ítélet bevezetését jelenti. A vész csak most következik, a szárazságra kard, éhség és pestis és egy szerencsétlen háború borzalmas katasztrófája. Sem a próféta könyörgése, sem más valami nem tudja Isten akaratát, döntését megváltoztatni. A fiatal Jeremiás megrendül! Hiszen mindig azt hallotta a prófétákról, hogy Isten népét nem érheti baj. Ezek a próféták azonban hamisan jövendölnek. Meglakolnak érte és lakolnia kell a népeknek is, hogy könnyelműen és meggondolatlanul hallgatott rájuk. A beszélgetés Isten és prófétája között általános megállapításokkal kezdődik és csak azután válik egyre személyesebbé (10). Rendkívül szemléletesen kezdődik Isten kijelentése a kén szóval: Mintha csak emberi kézmozdulattal mutatná Isten, hogy hogyan hajbókol a nép erre-arra. Ismeri jól népének a természetét. Ha megszűnt a veszély, eltűnik a bűnbánat is. Ha baj van, akkor azt mondogatják: „Nosza, szabadíts meg bennünket!" (2:27). De hiszen: „Szeretetetek olyan, mint a reggeli felhő és mint a korán múló harmat"! (Hós 6:4). Zarándoklatokra hajlandók, nem kímélik a lábukat, nem hosszú az út, nem magos a hegy és azt várják, hogy Isten azonnal válaszoljon nekik. Még hozzá kedvezően. Isten azonban hiábavalónak és hazugságnak tartja ezt a kegyességet, a lábaknak ezt a vallásosságát, ezt az üzleti gondolkodást, külső hitet, ezeket a fontosnak tetsző „istentiszteleteket. Minek nekem tömérdek véresáldozatotok ... Jóllaktam a kosok égőáldozataival és a hizlalt marhák kövérjével" (És 2:11). Ezen a helyen azonban még tovább megy Isten. Elmúlt a türelem, a sajnálat ideje. Elkövetkezett a meglátogatás ideje. Megbocsátás és szabadítás helyett napvilágra hozza a bűnt, ráemlékezik Izráel népe összes bűneire (vö. Hós 8:13, 9:9) és büntet. Meglátogatja népét, de nem kegyelemmel, hanem ítélettel! A próféta mélyen megrendül, amikor látja, hogyan vélekedik Isten a gyülekezet bűnbánatáról, önkéntelenül is könyörgésre fogja a dolgot. Isten azonban megtiltja ezt neki (11). Nem egyszersmindenkorra, mint 11:14-ben, ahol teljesen fölborul a szövetségi viszony Isten és a választott nép között. Isten maga veszi ke160.