Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

2. JEREMIÁS A BŰNÖSÖK BOLDOGSÁGA FELŐL KÉRDEZI MEG ISTENT Először arra a kérdésre kell megtalálnunk a feleletet, hogy a 12:lkk versek összefüggnek-e a ll:18kk versekkel. Vagyis a kérdés így hangzik: A bűnösök és hűtelenek Jeremiás anatóti ellenségei-e, vagy sem? A maszoretikus szöveg azt a felfogást tükrözi, hogy igen és a magyarázók többsége is ezen a véleményen van. Viszont az isteni válasz 11:21—23-ban a szakaszt lezárja. Az a körülmény, hogy az ítélet nem teljesedett be azonnal, Jeremiás szemében nem lett volna ok arra, hogy csalódjék Istenben. Az sem kielégítő magyarázat, ha Jeremiás kérdéseiben csak „általános ügyet" látnánk, vagy éppen „akadémiai kérdést" (vö. Cornill, Jeremia), mert kérdése a szöveg összefüggésében egészen személyes és konkrét: Ellenségeinek a támadása veti föl számára éppen ezen a helyen a kérdést (vagy anatótiak, vagy jeruzsálemiek), akik elég kényelmes életet élnek. Ennek a kérdésnek tehát igenis van kapcsolata ll:18kk-val. Itt bukkan föl először az Ötestámentomban a bűnösök szerencséjének izgalmas problémája, amely azután később sok zsoltárírót és elsősorban Jób könyvének a szerzőjét izgatta (vö. Zs 73, stb., Jób 21:7kk, Hab 1:4, Mai 3:15). Ennek megvan a magyarázata is. Hiszen akkor válik égetővé ez a kérdés, amikor már van személyes kegyesség. És ennek egyik legnagyobb úttörője éppen Jeremiás próféta volt. Amíg Isten csak a nép Istene és szövetségi szeretete csak az egész választott népre vonatkozik, addig csak a nagy közösség, a nemzet sorsának a kérdése áll előtérben. Az egyén, az individuum sorsa nem volt probléma és egészen rendjén valónak tartották, hogy az ártatlanok is szenvedjenek a bűnösökért (Ex 20:5k). Amikor azonban személyes üggyé lett a hit és a prófétáknál ez magától értetődően következett be, akkor már problematikus lett az egyén sorsa, élete is. És ha életkörülményei, tehát a földi sorsa, nem volt összhangban kegyességi magatartásával, „igaz" voltával, akkor magától értetődővé lett a kérdés: Miért? így lett az egyén hitéletében kétségessé, sőt kérdésessé magának Istennek az igazságossága, ami hi141.