Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

Fölvetődik azonban a kérdés, hogy mi kifogásuk volt az anatótiaknak Jeremiás ellen? Már a maszoretikus szöveg öszszekapcsolja a 11:18kk verseket a megelőző szakasszal (vö. a vö kötőszót!) és sok exegéta ezen az úton halad. Azt mondják: Jeremiás vándorprédikátorként prédikált a jósiási reform mellett és ezért magától értetődően romlott meg a helyzete saját családjában. Hiszen Jóslásnak az a rendelkezése, hogy áldozatot csak Jeruzsálemben szabad bemutatni és a vidéki „áldozó halmokat" le kell rombolni, közelről érintette saját rokonságát is, illetve a családját, amely elesett elég nagy keresetétől. Ezért határozták el, hogy elteszik Jeremiást láb alól, hiszen egy prófétára a tömeg még jobban hallgat, mint az állami központi rendelkezésekre. (Ezt a magyarázatot elsősorban H. Schmid és P. Volz képviselik kommentárjaikban.) Ez a felfogás azonban helytelen. Hiszen Jeremiás (legalább is egész könyvének a tanúsága szerint), a jósiási reformnak soha nem csinált propagandát. Sőt ahogyan a bevezetésben elmondtuk, éppen abban az időben elhallgatott, persze abban a reményben, hogy az állami kultuszreform végrehajtása esetén az ő intő és ostorozó igehirdetésére nem lesz szükség. A külső kultuszreformot követni fogja a szivek „reformációja", s akkor nem lesz már aktuális Isten szörnyű fenyegetése az Északról küldendő „rosszal", tehát az ítélettel. Sőt még az is kérdéses, hogy Jeremiás apja főpap volt-e (vö. 1:1). De egészen lehetetlenné teszi ezt az értelmezést 11:21b, ahol Jeremiás maga azt hozza föl okként, hogy Jahve nevében prófétál. Ennek alapján egész prófétai álláspontja, ahogyan a papok az állami és a néperkölcsről vélekedtek, tette őt gyűlöltté és ez nem is csoda: Bűnbánati beszéd, ítélethirdetés, a templom ócsárlása és még sok minden más kellemetlen emberré tették a prófétát. De egyébként sem kellemes együtt élni egy olyan emberrel, aki állandóan csak botránkozást okoz az emberek között és szégyent hoz tevékenységével az egész családra (vö. Jézus helyzetével: Mk 3:21, Lk 4:29). A merénylet fölfedezése Isten segítségével arra indítja Jeremiást, hogy Isten elé vigye az ügyet: Imádkozzék (11:20 és 12:3). De önvizsgálat nélkül most sem akar saját maga boszszút állni. Becsületére válik mint embernek is, hogy először „önvizsgálatot" tart. hogy nem ő maga követett-e el valami 139.