Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

tulása lesz. És amikor a szükség idején Istenhez imádkoznak segítségért, nem hallgatja meg őket! Segítsenek nekik a maguk választotta istenek! De azok képtelenek erre (vö. 2:13kk). Isten senkinek a könyörgését nem hallgatja már meg. Jeremiásét sem (14). Elfogyott a türelme. A közbenjáró imádság mindig különleges joga volt Isten embereinek. Arról tanúskodik ez, hogy ezek a férfiak nem arra törekedtek, hogy nekik maguknak igazuk legyen, amikor az ítéletet hirdetik, hanem honfitársaikat akarták elsősorban megmenteni. Jeremiás maga igen gyakran könyörgött népéért és még ellenségeiért is (18:20) és minél eredménytelenebb volt prófétai szolgálata, annál szorgalmasabban kopogtatott be könyörgő szavaival Istennél, közösséget vállalva népéért. De most Isten maga utasítja el. Haragja nem csillapítható le. Az Északról közeledő rossznak senki sem állhatja útját! NEM HASZNÁL AZ ÁLDOZAT 11:15-17 15 Mit akar kedvesem a házamban? Fondorlatosan cselekedni? Ez a sok szenthús ugyan eltávolítja-e a rád váró rosszat, hogy aztán örvendezzél?! 16 „Bujazöld, szép, formás gyümölcsű olajfa" ezt a nevet adta neked az ÜR. Nagy hangon morajló tüzet gyújtott rajta, letöredeztek ágai. 17 A Seregek URa, aki elültetett téged, kimondta rád a rosszat, Izráel házának és Júda házának a rosszasága miatt, amit maguk ellen követtek el, amikor a baálnak áldozva engem bosszantottak. A 15—16. versek ritmikus formája arról tanúskodik, hogy eredeti jeremiási próféciával van dolgunk és a prózában írt 17. versnek az a rendeltetése, hogy az előző két verset szoro135.