Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

sabban kapcsolja 1—14-hez. A 15. versben maga Isten, a 16. versben a próféta beszél. A 15. vers az ellen a tévhit ellen polemizál, mintha az áldozat helyettesíthetné az engedelmességet és a „szent hús" föltartóztathatná az ítéletet. A kultusz nem nyújt védelmet a rossz ellen (vö. 1:10, 7:10—21). Ésaiáshoz hasonlóan (1:12) ő is felelősségre vonja a gyülekezetet, a „kedvest", hogy miért használja föl a templomba-járást gonoszságának a leplezésére. A nagy bűnt, a szövetség megszegését, Isten vallás-erkölcsi követeléseinek a semmibe vevését, nem lehet feledtetni az áldozattal! Isten éppen ezt a népet választotta ki és tette „kedvesévé" és szép olajfának nevezte el. De ez nem előny, hanem feladat, hogy Isten akaratát megpéldázza a világban. S mert ennek a feladatának nem tesz eleget, méltatlanná válik nevéhez, Isten kétszeresen számon kéri tőle a bűnt (vö. Ám 3:2) és ítéletének a pusztító tüzével felel reá. Szinte sugározza a 16. vers magának a prófétának a fájdalmát, amikor látja a közeledő „rosszat" (vö. 8:16). A prófécia minden bizonnyal a templomban hangzott el, amikor bőséges áldozatok bemutatása közben Isten áldásáért és hűségéért (cheszed) könyörgött a gyülekezet. Így érthető, hogy Jeremiás többször is utal az olajfa képére, hiszen a templom előterében olajfák voltak. De Isten sajátkezűleg gyújt tüzet az olajfán és „nagy hangon morajló tűzzel" égeti el. AZ ANATÓTIAK MEG AKARJÁK ÖLNI A PRÓFÉTÁT 11:18 - 12:6 18 Az ŰR tudatta velem és így megtudtam, te mutattad meg nekem cselekedeteiket. 19 Én meg mint a vágóhídra hurcolt kezes bárány nem tudtam, hogy milyen terveket szőttek ellenem: „Vágjuk ki ezt a fát gyümölcsével együtt, vágjuk ki az élők földjéről, hogy a nevét se említsék többé!" 136.