Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)
Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f
formájában nem származik Jeremiástól. Különösen is meggyőző etekintetben a Jahve-himnusz liturgikus jellege és a később betoldott arám prózai szöveg (11). Éppen ez az utóbbi vers azt sejteti, hogy az istentiszteleti hagyomány őrizte meg nekünk ezt a szakaszt és arról tanúskodik, hogy milyen eleven hatást gyakorolt Jeremiás próféciája a fogsági és fogságutáni gyülekezet kegyességi irodalmának a kialakulására, illetve istentiszteletének a tartalmára. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szövetségi hagyományban régóta és állandóan nagy szerepet játszott a „más istenek" elutasítása (vö. Ex 20:3, Jós 24:14.23 és Weiser, Psalmen 3,17.28.35). Miért ne kapcsolódott volna bele Jeremiás is ebbe a szövetségi tradícióba éppen Manassé és Jójákím korában? Rövid mondanivalójában éppen ezért jeremiási ez a szakasz is, még ha nem is eredeti fogalmazásban. Az exegéták ennek megfelelően megkísérlik az eredeti vers-sorrendet is megállapítani. Szerintem azonban mai sorrendjében is elfogadható a szöveg. Elég körülményes bevezetés után (1), amelyben a szövetség gyülekezetéhez fordul a próféta, kezdődik Isten igéje, amely altalában óv attól, hogy a pogány vallást eltanulják. Az út a vallásos „események" egész rendjét jelenti, ahogyan a múszar a 8. versben (vö. Zs 25:8). A „mennyei jelektől" se rettegjenek, mint a pogányok teszik. Nem a nagy csillag-istenekről van tehát itt szó, mint pl. Deut 4:19-ben, hanem a feltűnő égi jelenségekről, „tüneményekről", amelyek babonás félelemmel töltötték el a pogány embereket, hiszen azok mögött démonok tevékenységét hitték és az asztrológiával akarták elvenni hatalmukat. A 3. verssel a pogányok isteneinek a keletkezését és hatalmát kigúnyoló kijelentések következnek, amelyek egészen egyszerű és a néphit nyelvén tárják föl a pogány istenek genezisét. Ezek a bálványképek a szobrász és az aranyműves műhelyében „születnek". A halott bábukat azután felöltöztetik, földíszítik és még hozzá is szegezik valamihez, hogy ne inogjanak. Némák, mint a madárijesztők az uborkaföldön, mozdulni sem tudnak, hordozni kell őket. Azt bizonyítja mindez, hogy sem jó, sem rossz nem származhatik tőlük. Élettelen és tehetetlen emberi csinálmányok. Egy szóval: a 128.
