Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

kon mindent irányít, kormányoz és fönntart ezen a világon aki hűségesen, a szeretet jegyében jogosan és igazságosan in­téz mindent a földön (vö. 2:8, 4:22, 9:2.5, 22:16, 24:7, 31:34, Hós 4:1.6, 5:4, 6:4, 8:2). Az istenismeret ugyanis szoros kap­csolatban van az ÖT-ban a hittel. Mert a kinyilatkoztatás ol­daláról nézve az ismeret nemcsak azt jelenti, hogy tudunk Istenről, hanem hogy kapcsolatunk van vele (vö. Mai 2:7). Tehát a jd c nem csupán intellektuális felismerés és megisme­rés az ÓT-ban, hanem Isten kinyilatkoztatásának a belső hit­beli megragadása, akaratának a megértése (vö. Weisser, Glau­ben im AT, 92), a vele való közösség akarása (vö. Pálfy, Isten­félelem, 52kk). A próféták szerint is az istenfélelem minden bölcsességnek a kezdete (vö. Péld 9:10, Zs 111:10). Igazán értelmes tehát az az ember, aki Isten felől tájékozódik, őt teszi élete centrumává. Jeremiás három kifejezéssel jelzi, hogy mit te­kint a „bölcs élet" legfontosabb tartalmának mint Isten ado­mányait: A cheszedet, az Isten szövetségi szeretetét, amely alapja annak a közösségnek, amit Isten létesít az emberrel és gyülekezetével; a mispáth-ot, az Isten jogrendet és így egész­séges életet teremtő bírói tevékenységét; és végül a cdáqát, a szövetségi szeretet teremtette igazságos, tehát egészséges társadalmi és világrendet (vö. Pálfy, Zsoltárok, 22k, 106k, 109 és Weiser, Psalmen 3, 23.33). Azokon az embereken nyugszik Isten jótetszése, akik ilyen istenismerettel rendelkeznek (vö. Lk 2:14), nekik szól az üd­vösségre vonatkozó Ígéret (vö. Ex 34:6, Mik 6:8, 7:18). Nincs helye az Ötestámentomban az emberi kegyesség dicshimnu­szának. Az első parancsolat értelmében az isteni örömhír alapmotívuma az ÓT-ban, hogy Isten örül a szövetségi sze­retetét elfogadó, jogrendjét tisztelő és világrendjét imádó embernek. A KÖRÜLMETÉLETLEN SZÍVŰ IZRAEL 9:24-25 24 Eljönnek a napok — így szól az ÜR, amikor megláto­gatok minden körülmetéltet, aki igazában körülmetéletlen: 25 Egyiptomot és Júdát, Edómot és Ammón fiait, Móábot 122.

Next

/
Thumbnails
Contents