Pálfy Miklós: A Zsoltárok könyve (Budapest, 1964)

Válogatott zsoltárok magyarázata - 130. zsoltár

tői, nem tud olyan mélyre zuhanni bűneiben, hogy a bűnöket megvalló és azok megbocsátásáért könyörgő emberi szó a fülébe ne jutna (2. v.). Ahhoz azonban, hogy ez a könyörgő szó elhangozzék, nagy hitre van szükség. Arra a hitre, hogy Isten nemcsak az ítélet, a bűnöket számon tartó, azokat a szívében megőrző Isten, hanem a megbocsátás Istene is. Csodálatosan kapcsolódik a 3. és 4. versben az imádkozó bizakodása és a félelem. Bízni azért tud, hinni azért mer, mert tagja annak a gyülekezetnek, amely megismerte az Isten nevét, amely „irgalmas és könyörületes név" (Ex 34:6). De éppen a gyülekezet tagjaként azt is tudja, hogy ennél az Istennél nem olcsó dolog a megbocsátás. Szabad döntése szerint szeret és büntet, irgalmaz és ítél, mert nem ember! Ebben van éppen Isten szentsége, mindenhatósága, ami miatt „félnünk" kell őt. Kappóretre, kiengesztelésre, megbocsátásra van szüksége a bűnös embernek, hogy ez előtt a szent Isten előtt meg tudjon állni (És 6). Isten-ember-bűn — ez a három feszültségben van egymással és ebben a feszültségben, annak a felismeréséből születik meg a bűnbánat és belőle az aktív hit, amikor az ember már nemcsak fél bűnei, illetve a büntetés miatt, hanem vágyakozik és sóvárog is a szent Isten közelsége után, akinél egyedül nyerheti el a bűnbocsánat „evangéliomát". Luther mondja: „Aki nem féli Istent, az nem kiált hozzá, de az bűnbocsánatot sem nyer; hogy Isten kegyelmét elnyerjük, azért kell félnünk őt, egyedül őt, ahogyan csak ő bocsát meg." Ez a szent és félelmetes Isten ugyanis nemcsak a szigorú, a vétkeket számontartó bíró, hanem a szerető mennyei Atya is. A megközelíthetetlen és távoli Isten közeli Isten lesz, a Szent csupa jóság és szeretet, az isteni felség maga bizalmat ébreszt az emberben Isten iránt. A haragvó, a bűnöket számontartó szent Istentől való félelem tehát csak átmeneti pont a hitre, a fiduciára, amelyből azonban sohasem hiányozhatok a félelem (4. v.). Mert ahol a hit könnyelműséggé lesz, ott mindig helyén való az Isten mindenhatóságára utalás, mely a félelmet ébren tartja. A megbocsátás, a kegyelem, a szeretet nem szünteti meg Isten haragjának és így az Istentől való félelemnek a jogosultságát, hanem inkább megerősíti azt (vö. Filp 2:12b—13). Isten kegyelme megbocsátja ugyan a bűnt, 9 A zsoltárok könyve 129