Pálfy Miklós: A Zsoltárok könyve (Budapest, 1964)
Bevezetés - 4. §. Zsoltárműfajok
ros hangszer melyik változatán kellett a zsoltárt kísérni. Vö. IKrón 15:21. Egyes zsoltároknál mindenféle felirat hiányzik. Viszont meg kell említenünk, hogy a G közöl néha feliratot akkor is, ha az M-ben nincsen és elhagyta a zenei szakkifejezéseket, a történeti megjegyzéseket pedig részben módosította, részben másokkal cserélte ki. 4. §. Zsoltárműfajok. Messze vezetne, ha az adott keretek között ismertetni akarnánk a formatörténeti kutatás történetét és eddigi eredményeit Gunkellal elkezdve napjainkig. Aki jobban bele akar tekinteni a „Sitz im Leben" problémakörébe, megtalálja azt HSchmidt, AWeiser, SMowinckel és HJKraus zsoltárkommentárjában, vagy pedig a különböző ótestámentomi bevezetésekben. Mi itt csak a legfontosabb zsoltárműfajokat ismertetjük röviden. 1. A himnusz. A himnuszok Isten nagyságát, felségét, teremtő és világbírói tevékenységét, valamint szövetségi szolidaritását, hűségét és szeretetét dicsőítő énekek. A templomban hangzottak el ünnepélyes istentiszteleti keretben az egész gyülekezet közreműködésével. A himnuszok közé tartoznak: Zs 8., 19., 29., 33., 47., 65., 66., 93., 96., 97., 98., 99., 100., 104., 105., 111., 113., 114., 117., 135., 145., 146., 148., 149., 150. Külön csoportonként, ületve gyűjteményenként szokták itt megjelölni az ún. „trónralépési zsoltárokat": 47., 93., 96., 97., 98., 99. (Vö. Kraus, „JahweKönigs— Lieder" megjelölését). 2. A panaszzsoltárok. Ez a csoport a legterjedelmesebb és minden zsoltárnak közel egyharmada ehhez a műfajhoz tartozik. A panaszénekek alanya szerint vannak kollektív és individuális panaszdalok a zsoltárok gyűjteményében. Az egyéni panaszzsoltárokban a személyes élet legkülönbözőbb kérdései, főként a betegség szerepel, mely a halál közelségébe sodorja a kegyest (25:17, 31:10kk, 42:10, 71:20), a Seól birodalma felé, ahol nem magasztalhatja az Urat. Másrészt hitéletében látja és tudja megtámadottnak magát a bűnösök, történeti zsoltárok (78 stb.), a tóra-zsoltárok és tóra-liturgiák 10