Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

Az Úr az oltárnál 9,1-4

Sújts az oszlopfőre! la. Nem mondja meg a próféta, hogy hol van az „az" oltár, ahol az UHat látta. Ha ez a látomása egy időre esett a többivel, tehát küldetése előttre, azt is gondolhatnánk, hogy a jeruzsálemi templom oltáráról beszél. Csakhogy a látomás tartalma egészen bizonyosan nem a jeruzsálemi templomra vonatkozik. így arra kell következtetnünk, hogy ez a látomás talán későbbi, már izráeli működése idejére esik, a templom pedig minden valószínűség szerint a bételi volt. Izráelben őriztek egy hagyományt egy júdai prófétáról, akinek a szavára a bételi oltár kettéhasadt (lKir 13,1—5). Egyesek szerint ez a hagyomány Ámósz prófétára vonatkozik. A látomás tartalma a fontos. Az, hogy az ÜR az oltárnál áll, jelenthet valami nagyon jót is, hiszen a templom egyben biztosíték volt az izráeliek szemében arra, hogy ott van, velük van az ÜR (5,14). Ámósz látomása azonban nem ilyen biztató és megnyugtató jelenlétről szól. A próféta olyan parancsot kap, amely azt mutatja: nem Izráel mellett, hanem ellene van az ÜR. Az ítéletet a templomon kezdi. Először az a ház dől össze, amely menedékül szolgált, ahol úgy tudták, hogy biztosan találkozhatnak az ÜRral, aki megsegíti őket. Talán ez a látomás szolgált alapul annak a próféciának, amely a földrengésről szól, és elmondja, hogy az oltár szarvai is letörnek, amikor összedűlnek a házak (5,14). A látomás ugyanis a földrengést idézi: jelképes cselekedet, amit Ámósznak végbe kell vinnie, de az ÜR elmondja, mi következik: megrendül a templom, összedűl, a kövek az ottlevőket halálra zúzzák. A templom vagy az ottlevő Isten, nem menti meg a jelenlevő gyülekezetet a pusztulástól. És akik majd túlélik a földrengést, azok se lélegezhetnek fel, mert majd utoléri őket az ellenség fegyvere. Tartalmában ez a látomás folytatása a negyediknek. Most Ámósz megtudja, tovább is adja, hogy miképpen éri el a „vég" Isten népét (8,2). A földrengés, majd az ellenség támadása lesz az ÜR ítélete Izráel felett. Ebben a látomásban ér el a tetőpontjára vagy inkább a mélypontjára a könyv. Itt még jobban kitűnik, hogy egyáltalán nem a történeti sorrend szempontja vezérelte a könyv szerkesztőjét vagy szerkesztőit, azokat, akik a gyülekezetre hagyományozták Ámósz igéit. Inkább valami drámai csúcspontnak érződik ez a szakasz, amellyel a feszültséget már elviselhetetlenné teszik. Bizonyos, hogy akik ismerték Ámósz próféciáit, azokat nagyon megrázta az az 144