Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

Viharfelhők 6,8-11

gáltatja ki az ÜR Samáriát. Csak azt adja tudtul, hogy a közelgő veszedelem az egész várost éri mindenestül, mindennel együtt, ami csak benne található. A halál csendje 9—10. Mai formájában a prófécia először azt mondja el, hogyan érinti az előzőkben jelezett ítélet az embereket, Samária lakóit. Bármilyen formában jön is a veszedelem, vagy a csapás, lehet, hogy lesznek, akik annak első szakaszát túlélik. Ez azonban legtöbbjük számára csak ideiglenes megmenekülést jelent, mert ha maradnak is házak, s bennük néhány ember, később azok is meghalnak. Λ legtöbb magyarázó úgy érti ezeket a verseket, hogy a nagy tragédiát követő pestisről vagy más pusztító járványról van bennük sző. Ez az egyetlen elfogadható magyarázat. A 10. vers az egész könyv egyik legnehezebben fordítható szövege. A legrégebbi fordításoktól kezdve a legújabb kommentárokig számtalan szövegkorrekciót javasolnak. Az itt adott fordítás a szöveg javítása nélküli, lehető legegyszerűbb megoldást kísérli meg. Eszerint a csapást követő járvány idején valakik, talán a vidéken élő rokonok, jönnek a halottakat eltemetni. Ezek a halál félelmetes csendjét találják a városban. Ha ilt-ott megmaradt is valaki, az még az imádkozást is megtiltja — talán azért, nehogy odafigyeljen az ÜR, észrevegye, hogy ő még életben maradt, és őt is lesújtsa. Ez az utóbbi mondat az ítélet legnagyobb mélységébe vezet: ha valaki megmenekült is, ki se meri ejteni az ÜR nevét, nem meri hinni, hogy hálát adhat a menekülésért. Minden annyira az ÜR haragját mutatja, hogy senki nem mer már reménykedni Isten megbocsátó szeretetében. Rombaclőlt házak 11. Kétféleképpen is érthető a prófécia záró verse. A közelgő katasztrófa lehet a másutt is emlegetett földrengés, amely az egész várost rombadönti. Kis házak és nagy házak egyaránt romhalmazzá lesznek. A büszke paloták összedőlnek, és maguk alá temetik az elefántcsont díszítésű bútorokat, a dúsan terített asztalokat, 101