Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

33 átok súlyának terhe alatt. A törvény által csak az él, aki teljesíti követeléseit, és pedig maradék nélkül. Erre pedig az ember képtelen. Ezért nyilvánvaló a galáciai tévtanítók felfogásának helytelensége; hiszen törvény és ígéret szemben18 állanak egymással. Ha törvény által van az örökség, akkor többé nem ígéret által. Az ellentétes későbbi törvény nem rontja le a korábbi ígéretet. Ábrahám tehát, mint típus áll előttünk. Nem az a fontos, hogy pátriárka, hanem, hogy a hit embere, aki végeredményben Krisztusra mutat, hirdetve az üdvtörténet szakadatlan láncolatát, az Ószövetségnek Isten kijelentéséhez való szerves hozzátartozását, amelyet napjainkban épúgy nem lehet a többé-kevésbbé jogosult antiszemitizmus alapján kiküszöbölni, mint ahogy érvényben maradt magának a „választott" népnek életében annak minden hitetlensége és keménynyakúsága ellenére is. Mi akkor a törvény? III. 19—20. ν. 19 „Mi akkor a törvény? Az áthágásokért füzetett hozzá, amíg eljön a Mag, akinek az ígéret tétetett; angyalok által rendeltetve, közben20 járónak kezében. A közbenjáró pedig nem egyé, Isten pedig egy." 19 A kérdés felvetése természetes. Mégha nem gondolunk is arra, hogy Pál maga előtt látja azokat, akikkel vitatkozik, és akiknek a felhozható ellenérveit is mindjárt közli, hogy megcáfolhassa őket, — akkor is szükség volna a törvényértelmének megállapítására, mert az eddig köztudatban levő értelmét nem fogadja el. A zsidók azt vallották, hogy a törvény az útja az igazságrajutásnak. Ha most Pál ezt tagadja, akkor nyilván meg kell mondania, hogy mi a törvény. Pál, aki a gondolatokat mindig a legvégső következményekig gondolja végig, nem riad vissza itt egy olyan megállapítástól, amely szinte istenkáromlásnak tűnik fel a zsidó hallgató előtt: a törvény az áthágásokért adatott. (Róm. 4, 15.) Ahol nincs törvény, a Római levél szavai szerint, ott nincsen annak áthágása sem. Amíg nincsen megállapítva valamely cselekedetnek tilossága, addig annak végrehajtása nem tudatos vétek. De azzá válik, amikor a kötelező erejű törvény tilalomfájába ütközik. Az apostol azonban e mindenki által elfogadható megállapításon túl menve mondja, hogy a törvény épen ezért adatott; vagyis, hogy, ami előbb nem volt bűn, azt a törvény áthágássá, tudatos bűnné tegye. Az öntudatlan vétek lesz tudatos áthágássá a törvény által. Mert általa tudja meg az ember, hogy mi szabad és mi tilos, és így ez utóbbinak cselekvése áthágássá lesz, beszámítható vétekké. Amikor az apostol ezt megállapítja, a törvénynek egyik céljáról szól csak. Más célja is van, és a Róm. levélből tudjuk (7, 12., 14.), hogy a törvény szent, a parancsolat szent igaz és jó. De egyik célja igenis az, hogy az ember vétkét ilyen tudatossá tegye. Miért? Azért, hogy az ember önérdemét, lelkigőgjét, büszkeségét letörje. Mint Róm. .3, 20.-ban mondja, hogy minden száj bedugassék; hogy az ember belássa a törvény útjának járhatatlanságát; ha már félreértve a törvényadás igazi célját, ezen az úton próbálja meg az igazságrajutást, ám próbálja meg. Saját tapasztalatai alapján kénytelen meggyőződni arról, hogy önmagában erőtelen, és kész legyen Isten kegyelmének Jézus Krisztusban való elfogadására. Az apostol okfejtése egyúttal ítélet minden olyan törekvéssel szemben, amely saját erejéből kíván üdvözülni, vagy általában felfelé haladni. A világháború előtti idealizmus, amely pedig Kant óta a legnemesebben gondolkodók világnézete volt, kerül itt ítélet alá. A felfelé haladás nem töretlen; bizonyos fejlődés után mindig bekövetkezik egy szomorú visszaesés. Amire a világháború utáni theológiai újjáeszmélődés mutat rá, azt már itt az apostol világosan hirdeti. 3