Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

28 6 Ne gondolják, hogy, amit nékik a hitről mond, az valami új, soha nem hallott dolog. Hiszen már Izráel mult történetében, az ősatya, Ábrahám életében így volt. Nem ő hirdet újat, hanem a tévtanítók. Ezzel tér át a hit által való megigazulásnak írásbeli megalapozására. Ábrahám pedig, akire, mint nemzeti életük ősatyjára, szívesen hivatkoztak és büszkélkedtek vele, véleményükkel ellentétben nem nekik, hanem az apostol felfogásának ad igazat, és azt erősíti meg. Genezis k.-ének 15. f. 1—6. v.-ének ismeretes közlésére utal, amely szerint Ábrahám, aki a köv. fejezetek szerint közel száz esztendős volt, hitt Isten ígéretének, hogy fia születik. A hit, mint feltétlen bizalom, mint Isten ígéretének kétkedés nélküli elhivése volt az alapja Ábrahám magatartásának. És az ószöv.-i idézet szerint ez tulajdoníttaték néki igazságul. Ezért segítette meg Isten Ábrahámot. Ez volt az eredménye hitteljes magatartásának. Ábrahám példájára nemcsak azért utal, mert a zsidónép ősatyjának életéből tud rámutatni a hitnek a törvényt megelőző meglétére, hanem annálfogva is, mert a zsidók épen ősatyjuknak, Ábrahámnak élete példája alapján szerettek a cselekedetek alapján való kegyességre és megigazulásra hivatkozni. Utalással arra, hogy Ábrahám Isten parancsának engedelmeskedve lett volna hajlandó fiát, Izsákot feláldozni. Azonban eltekintve most attól, hogy Ábrahám e készsége is hitbeli engedelmesség, e tényt megelőzi Gn. 15, 6., ahol a szöveg maga mondja: „És hitt az Ürnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul." így tehát a hit korábbi a cselekedeteknél már Ábrahám életében, akire pedig a zsidók úgy szerettek hivatkozni, mint a cselekedetbeli kegyesség példájára. 7 Ebből tűnik ki, hogy a judaista tévtanítók magával az ószövetséggel és abban az ősatyával, Ábrahámmal vannak ellentétben. És amennyiben· Ábrahám hite kielégítő és egyetlen alapja volt annak, hogy Isten előtt igaznak tartassék, vonja le. ebből a következtetést, hogy az Ábrahám igazi fia az, aki szintén hitből való. Ez a megállapítás egyben a védelemből a támadásba való átcsapás; a judaisták a hamis atyafiak, akik a cselekedetben kegyességet hirdetik, és ezért nem tekinthetők Ábrahám igazi fiainak. 8 A 8. v. megszemélyesíti az írást. Az írás előre látta, vagyis Isten az Írás bizonysága szerint, hogy a pogányok hit alapján igazíttatnak meg. Az Ó- és Újszövetség szerves összefüggése, Isten üdvtervének mindkét szövetségre való kiterjedése jut itt erőteljesen kifejezésre. És ezt az örömhírt hirdeti előre az írás, hogy a pogányok is megáldatnak Ábrahám hitével, szemben a szűkkeblű zsidó felfogással. (Gn. 18, 18.) 9 Ennek következményét a 9. v. vonja le. Mivel Ábrahám a mondottak alapján a hitnek hőse, tehát a benne való megáldatás a hit, Ábrahám hite alapján történik. Nyilvánvaló ugyan, hogy Ábrahám hitét még nem lehet azonosítani a keresztyén hittel, mert hiányzik abból annak lényege, a Krisztus, mint a hitnek tárgya. De annyiban Ábrahám hite megfelelő történeti előfeltétele a ker. hitnek, amennyiben az, ami a hitet általában hitté teszi, az Isten iránt való feltétlen bizalom és neki való engedelmesség, jellemezte Ábrahám hitét is. Pál azt kívánja hangsúlyozni, hogy nem a testi leszármazás, hanem a hitbeli közösség alapján lehet arról beszélni, hogy valaki Ábrahám gyermeke. Az Ábrahámmal való lelki összefüggés mellett a ker. hit univerzalizmusának hirdetése az, amelyre a Gal. 1. már itt is, még inkább 3, 28.-ban nyomatékosan rámutat; ez egyben felelet a korunkban divatos fajhoz kötött keresztyénség tanítására. A testi leszármazás semmit sem jelent, hiszen már a Keresztelő mondotta, hogy Isten a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.