Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

36 lását. Az eksztázis pedig az öntudat kikapcsolását jelenti, amely szintén nem jellemezheti a ker. ember Krisztusban való életét. A hívőt Krisztus eleveníti meg, Krisztus támasztja fel, ezért mondja boldogan: e testi életünk Istenfiában való hívő élet, aki szeretett engem és meghalt értem. Testi, földi életünk csak az által lesz életté, hogy Krisztus él bennünk. De Krisztus az által él bennünk, hogy mi benne, mint Istenfiában való hitben élünk. Benne, aki szeretett minket, és ennek kézzelfogható bizonyságaként meghalt érettünk, hogy megszabadítson a bűnnek és halálnak hatalmából. Földi életünk tehát csak akkor érdemli meg az élet nevet, ha az értünk meghaló és ezzel irántunk való végtelen szeretetét 21 mutató Istenfiában hiszünk, és így a vele való életkapcsolatot elszakithatatlanná tesszük. A hivő tudja, hogy Krisztus eljövetele a törvény vége. Aki tehát most is a törvény alatt akar élni, az Krisztus eljövetelét és munkáját teszi hiábavalóvá. Hogyan feledkezhettek meg a galáciabeliek arról, hogy miként lettek hívőkké? III. 1—4. ν. 1 „Ó balgatag galáciabeliek! Kicsoda varázsolt el titeket, akiknek 2 szeme elé Krisztus úgy rajzoltatott oda, mint megfeszített? Csak azt az egyet akarom tőletek megtudni, hogy vájjon törvény cselekedetei3 bői vettétek-e a Lelket, vagy hitnek hallásából? Ennyire balgatagok vagytok-e? Amit Lélekben kezdtetek, azt most testben fejezitek-e be? 4 Annyit szenvedtetek-e hiába? Ha ugyan hiába!" 1 Az üdvösségrejutás egyetlen módja a hit által való; aki ezt nem fogadja el, egyáltalában nem juthat üdvösségre. Ez áll elsősorban a futkározó hamis atyafiakra, akiknek nagy bűne nemcsak az, hogy önmagukat csalják meg, hanem hogy másokat is, közelebbről a galáciabelieket is, akik pedig jól indultak a hitnek útján, de még nem jutottak el a lelki nagykorúságra, megtévesztenek. Míg az első fejezetben önmagát, ill. az általa hirdetett evangéliom igazságát védelmezte a judaista támadással szemben, itt az első fejezet bevezető verseihez hasonlóan figyelme újból a galáciabeliekre irányul, mint, akiket elsősorban fenyeget a veszély, hogy a konkolyhintők áldozatává lesznek. Ezért a lelkiatyának a megtévedt gyermekei iránti féltő szeretetével szól hozzájuk, dorgálva: őket. Az ige, amelyet használ, annyit jelent, mint megigéz, megbabonáz, megbűvöl. Ebben kifejezésre jut az apostolnak az a meggyőződése, hogy nem igazi úton, nem elvi meggyőződés útján, nem öntudatosan hajoltak el az evangéliomtól, hanem hogy valami megigézés, megbűvölés hatása alatt. A sátán működése folytán a konkolyintés nem volt eredménytelen, és tényleg fenyegeti a veszély őket, hogy elhajolnak az evangéliomtól, Krisztustól, akinek halála nem kiegészítése a törvénynek, mint e tévelygők vallják, de nem is tragédia, amelyben az igaz hős áldozatává lesz az emberi gonoszságnak, nem is mártírhalál, a hirdetett tanítás igazsága mellett halálig való tanubizonyságtevés, hanem váltsághalál; nem az emberi gonoszságnak és bűnnek diadala a jó felett, hanem Isten kegyelmének és szeretetének a megvalósulása; nem a középkori theológia egyik főképviselőjének Anselmusnak nehézkes jogi meghatározásaival erőszakolt magyarázata, hanem az ember szabadulásának egyetlen útja. Kiérezhető az apostol szavaiból a féltő szeretet melegsége, amellyel veszélyben levő híveihez szól, a nehéz, de még nem reménytelen helyzetben. Még tán jóvá lehet tenni a tévtanitók által okozott lelki kárt. Ε célból arra emlékezteti őket, hogy gondoljanak az evangéliom első hirdetésekor tapasztaltakra. Hiszen annyira világosan és meggyőzően szólt nekik Krisztusról, hogy szinte eléjük rajzolta, és pedig, mint megfeszítettet, akinek halála a törvény útján, de minden·