Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

hetünk. Ezt itteni iráshelyünk is kiemeli, amikor legfontosabb jellemvonásáról emlékezik meg, hogy a Jézus Krisztusban való hit. Az a hit, amelynek tárgya Jézus Krisztus, mint Megváltónk, akinek élete, szenvedése, halála és feltámadása által Istennek irányunkban megnyilvánuló bűnbocsátó, és ezzel embermentő szeretete nyilvánul meg. Ez a Jézus Krisztusban való hit azt jelenti, hogy az én számomra bizonyos, hogy ő az én Krisztusom, Megváltóm, aki megszabadít engem, és én ebben nem kételkedem, hanem megragadom a felém nyújtott jobbját és megszabadulva 3 bűn hatalmától alázattal és hálával viseltetem Isten iránt végtelen kegyelméért. Ε tételnek igazolására saját példáját említi meg. „Mi is a Krisztus Jézusban hittünk — jutottunk hitre —, amelyben most is állunk." A hangsúly azon van, hogy „Krisztus Jézusban", és senki másban, semmi más úton, sem a magam által vélten, sem emberek által ajánlotton. A tárgyi igazság megállapítása mellett itt is bizonyos polémia található azokkal szemben, akik az ő apostoli méltóságát kétségbevonták, mintha ő nem Jézus meghívott apostola volna, hanem emberi közvetítés útján lett volna csak később apostollá, tehát a judista tévtanítókkat szemben, akikkel való polémiát még itt az elvi fejtegetések során is megtaláljuk. Pál, a zsidó származású farizeus állapítja meg és hangsúlyozza, hogy 1 Jézus Krisztus által néki kegyesen adott és most is birtokában levő hit által és nem a törvény cselekedetei által igazult meg. Az ige alakja — szenvedő jövő idejű alak — itt is mutatja egyfelől ezen igazságnak a jelen mellett a jövőre vonatkozó jellegét, másfelől azt, hogy annak birtokába az ember nem a maga erejéből, hanem Isten kegyelméből jut. Hit által és nem a törvény cselekedetei alapján. Szavainak épen azért van rendkívül átütő ereje, mert egy fajilag most is zsidó mondja ezt, aki farizeusi származású, tehát a zsidóságon belül a legtúlzóbb irány képviselője, amely irány hívei esküdtek a törvényre, benne látták minden büszkeségüket, ha mindjárt az a zavartalan öröm a törvény birtokában, amelyről a zsoltárok tudnak (119. zs.) már nem is volt meg. És most a vott farizeus tesz arról bizonyságot, hogy amit egykor lehetségesnek tartott, az most, miután Krisztust megismerte, lehetetlennek tűnik fel előtte; Róm. 7, 9—25. megrázó bizonysága annak, hogy milyen szörnyű helyzetbe kerül az ember, miután felismerte, hogy a maga erejéből nem tud a törvény követeléseinek eleget tenni., és kénytelen jobb meggyőződése ellenére is a rosszat tenni, amelyet nem akar. Krisztus nélkül nincsen is kivezető út e szörnyű dilemmából. Csak a keserves felkiáltásig jut el az ember: ó én nyomorúlt ember, kicsoda szabadit meg engem ennek a halálnak a testéből? Róm. 7, 24.; a hívő Pál tudja, hogy Jézus Krisztus. A judaista ellenvetés visszautasítása: II, 17—18. 17 „Ha pedig azon törekvésünkben, hogy megigazuljunk Krisztus18 ban, mi magunk is bűnösöknek találtatunk, vájjon akkor Krisztus a bűn szolgája-e? Távol legyen, mert ha, amiket lerontottam, újból felépítem, magamat teszem (bűnössé) törvény áthágójává." 17 Formailag e vers főgondolata, az igazságra törekvés, a 16. v. gondolatát ismétli. Nem a törvény alapján, hanem a Krisztusban való igazságról van szó. Tartalmilag azonban e vers úgy tekinthető, mint az apostol logikai okfejtését nyomon kísérő ellenfélnek a közbeszólása. Azt is mondhatnánk, hogy a diaiektikailag iskolázott Pál a maga okfejtésének minden fontosabb szakaszánál megáll, és felveti maga előtt a kérdést, vájjon mit felelhet erre az ellenfél; és az ellenfél lehetséges feleletét megformulázva mindjárt válaszol is rá. Itt is ez a helyzet. Miután az ember kénytelen belátni, hogy a maga erejéből nem tud megigazulni,