Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

20 igazság, mint Isten előtt való megállhatás, centrális vallási probléma, és ezért, mikor Pál az igazságról beszél, és ennek evangéliomi jelentését kifejti Jézus tanítása értelmében, akkor tulajdonképen theológiájának lényegéről beszél, akkor theológiájának centrumához érkeztünk el, és nem lehet azt gondolnunk, hogy ez csak egy út a sok közül, amelyet az apostol felszabadít, hogy az ember Istenhez jusson. A megigazulás nem „mellékkráter", mint Schweitzer theológus mondja. Hanem valóban az apostol theológiájának centruma, aminthogy általában a vallásos embernek legfőbb, szinte azt mondhatjuk egyetlen törekvése. Nem lehet itt szó arról, hogy a megigazulási „tan^-nak az újszövetségen kívül, profán, ószövetségi, zsidós felfogását részletezzük. Még az Újszövetség Pálon kívüli felfogásának részletes ismertetése sem tartozik itt feladatunk körébe. Ε végett a bibliai theológiák összefoglaló fejtegetéseire kell utalnunk, amelyek e kegyelem jellegével bíró, fejlődő, birtokunkban levő cs mégis eschatológiai fogalomnak minden vonását fejlődéstörténeti sorrendben kifejtik. Itt csak a fővonásokra lehetünk figyelemmel. A zsidó ember azt vélte, hogy ha saját cselekedetei révén, a törvénynek megfelelően élve, az előírt követelményeknek eleget tett, akkor követelheti Istentől, hogy igaznak elismerje, és az üdvösségben részesítse. A törvény a mózesi törvény, szűkebb értelemben a tíz parancsolat, tágabb értelemben az egész tóra. Elvi szempontból Pál is aláírja ezt a tételt. Ha betöltik a törvény követeléseit; ekkor, de csak ekkor követelhetnek Istentől. Azonban az épen a zsidó felfogást lehetetlenné tevő tragikus valóság, hogy az ember nem tudja betölteni a törvény követeléseit, és ennélfogva az üdvösségrejutásnak ez az elméletileg helyes útja, gyakorlatilag járhatatlan. A zsidók is érezték azt, hogy minden tekintetben nem tudnak eleget tenni a törvény követeléseinek, de bizonyos számtani művelettel sikerült megnyugtutniok magukat, nevezetesen, hogy a teljesített követelések száma mégis csak nagyobb, mint a be nem tartottaké, és így megállapítottak a maguk számára bizonyos pluszt, amelynek alapján követelték Istentől az elismerést. Pál azonban ezt nem fogadja el — Jézus alapján. Komolytalan játéknak tekinti. Hangsúlyozza, hogyha a törvény cselekedetei alapján akarnak megigazulni, akkor nem lehet szó arról, hogy válogassanak a törvény követelései között, és saját tetszésük szerint állapítsák meg azt, hogy többet töltöttek be, mint amennyit áthágtak. „Bizonyságot teszek pedig minden embernek, — mondja az 5. f. 3. v.-ében, hogy, aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani." A Róm. 1. 10, 5.-ben is azt olvassuk: „Mert Mózes a törvényben való igazságról azt írja, hogy, aki azokat cselekszi, él azok által." És Jakab is azt írja levelében: „Mert, ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös." (2, 10.) A törvényt, mint Isten rendelését, nem lehet felaprózni és a nekem tetsző részek betartásával ellensúlyozni az áthágott rendelkezéseket. A törvény, egységes és oszthatatlan. És, amikor Pál ezt hangsúlyozza, nem is kell arra gondolnunk, hogy a 613 §-ból álló törvény helyett a sok ezer rendelkezésre kibővített kötelező hagyományról volna szó; sőt még az egés tórára sem kell gondolnunk; elég, ha a tíz parancsolatot tartjuk szem előtt,'és már ennek követeléseinél látjuk szavainak igazságát. Már ezeknél kitűnik az ember gyarlósága, sőt tehetetlensége. Ezeket sem tudja az ember a maga erejéből betölteni, ha Krisztus értelmezésében vesszük őket, mint ez a Hegyibeszéd igéiből, és parancsolat magyarázásaiból kitűnik. Nem tudja betölteni, mert a törvény csak követel, vagy tilt, de erőt a megtartáshoz nem tud adni, az ember pedig magától erötelen. Mint a Róm. 1. 7. fejezetében olvassuk, amely a legmegrázóbb leírás az ember hiábavaló vergődéséről és a rajta uralkodó bűn hatalmáról, — az ember szíve szerint, a belső ember, helyesli ugyan a törvényt, és így elismeri annak igazságát, de a külső