Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

15 szavai szerint kinyilatkoztatás folytán határozza el magát. Útitársként vele megy Barnabás, eddigi munkatársa, e ciprusi lévita, aki Antióchiában ismerteti meg Pált a gyülekezettel, valamint Titus, szintén hűséges munkatársa, általa megtérített kisázsiai pogánykeresztyén. Magával viszi őket, tehát most már ő a szel2 lemi vezér. A szöveg bizonysága szerint nem a maga jószántából megy, mintha valamit még tanulnia kellene, hanem kinyilatkoztatás folytán, tehát isteni ujjmutatást lát ez útjában, hogy az ellene áskálódó hamis atyafiak aknamunkájának véget vessen, és a maga eddigi, valamint további munkájának sikerét biztosítsa. Az egész gyülekezetet érti azon, hogy „elébük" rakta az evangéliomot, amelyet a pogányoknak hirdetett, de a „tekintélyeseknek" még külön is, részletesen, hogy a vezető emberekkel minden fontos kérdés tekintetében megegyezésre jusson. Tehát nyilvános és zárt tárgyalásokról van szó. A „tekintélyesek" nemcsak látszanak ilyeneknek, hanem tényleg vezető emberek, mégha Péter ingadozó volt is, és Jakab az Ür életében még nem volt hivő — hogy milyenek voltak egykor, ezzel nem törődik, hiszen Isten nem személyválogató, hiszen ő is üldözte korábban az egyházat. Pál nemcsak tárgyal velük, még János apostolt is külön megnevezvén, hanem teljes megegyezésre jut velük, ellentétben a jelzett hamis atyafiakkal. De, ha „oszlopok" is, ez nem jelenti azt, hogy személyük felette áll az evangéliomnak, épúgy szolgái az evangéliomnak, mint Pál I. Kor. 3-, 5. értelmében. Mi volt e tárgyalások anyaga, általában miért ment fel a fővárosba? Azt mondja, kinyilatkoztatás folytán, hogy valamiképen hiába ne fusson, vagy futott légyen. Tehát az evangéliom tisztaságát félti, és ennek alapján egész eddigi munkáját, de nem a vezető emberektől, hiszen ezekkel teljes megértésre jutott, hanem bizonyos túlzó, zelóta, keverékvallást hirdető tévelygőktől, akiket hamis atyafiaknak nevez; ezek léptek fel ellene Galáciában, zavart idézve elő az ottani hívek között, és bizonyára a jeruzsálemi ősapostolokra hivatkozva tévesztették meg a híveket. Hogy ezeknek aknamunkáját lehetetlenné tegye, azért megy fel Jeruzsálembe, de ez is mutatja, hogy itt kell keresnünk e tévtanítók fészkét, akik az itteni vezető körök tekintélyével takaróztak. Mivel a levélírás idején is folyik alattomos, lélekmérgező munkájuk, hiszen a levelet is ellenük írja, nyilvánvaló, hogy nagyon is veszedelmes, az evangéliom tisztaságát fenyegető tévtanítókról van szó, akikkel való megegyezésről szó sem lehetett — egy órára sem rendeltük magunkat alájuk. Az evangéliom való lényege, szabadsága forog kockán. Ε ponton pedig nem lehet engednie; a szabadság nem tekinthető szabadosságnak. A keresztyén ember szabadsága Istenhez, de csak Istenhez való kötöttség az evangéliom által. Nem az „eb ura fakó", a „csak azért is" dacos függetlenség értelmében, hanem a mindenektől és mindentől való szabadságot Isten előtt való alázatos meghajlásban látva, aki Jézus Krisztus által közli szent akaratát. 8 Mit akarhattak e tévtanítók? Azon mondatból, hogy „de Titust sem, aki velem volt, görög létére, kényszerítették a körülmetélkedésre", — következtet4 hetünk e konkolyhintők közelebbi jellegére. Zsidós irányzat képviselői, akik a pogányoktól is megtérésük alkalmával követelték a zsidóvá levést, ennek külső bizonyságát, a körülmetélkedést. De viszont, hogy a jeruzsálemi vezetők Titust nem kényszerítették erre, nyilvánvaló, hogy a jeruzsálemi vezetők nem osztották e tévtanítók véleményét. Nem kell zsidóvá lennie a pogánynak előbb, hogy keresztyénné lehessen. Világosan megkülönbözteti tehát a hivatalos vezetőket e tévelygőktől, akiket hamis atyafiaknak nevez, vagyis olyanoknak, akik az igazság ürügyével hamisságot, hazugságot hirdettek. Azt mondja róluk, hogy belopózkodtak, — Károli „futkározó hamis atyafiaknak" nevezi őket —, tehát alattomosan, mint tolvajok jöttek, hogy meglopják a híveket, elidegenítsék őket