Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)
1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme
1(5 a mindennél drágább evangéliomtól, kikémleljék a Krisztusban való szabadságukat, hogy újból szolgává tehessék őket, a zsidó törvény rabszolgáivá. így bontakozik ki lassanként egyfelől a jeruzsálemi találkozás jelentősége, másfelől e hamis atyafiak igazi képe. Az apostoli konvent jelentőségét, és főként ezen Pál apostol magatartását nem lehet eléggé sokra értékelnünk. Az első döntő tanácskozás volt ez a felelős tényezők részéről, amelyen, ha nem álltak volna szilárd alapon, ezt az evangéliom ügye sínylette volna meg. De Pál, aki egyébként szívesen alkalmazkodott az emberek felfogó képességéhez, (I. Kor. 5 9, 19—22.) a döntő kérdésekben egy pillanatig sem ingadozott. Egyáltalában eszébe sem jut, hogy a tévtanítóknak engedjen. Azt, hogy a keresztyénség megmaradt, és tiszta keresztyénség maradt, ezen apostoli konvent döntésének, és ezen Pál határozott magatartásának kell tulajdonítanunk. A judaista tévtanítókkal szemben, akik az evangéliom szabadsága helyett megint a törvény megkötöttségét akarták érvényre juttatni, evangéliom helyett törvényt, vagy legfeljebb evangéliom mellett törvényt, történt itt döntés. Nem lehet megalkuvásról, kiegyezésről szó, félig zsidó, félig keresztyén irányzatról, amely sem ez, sem az, és így meghamisítása Krisztus evangéliomának. Vallási téren nincs arany középút, amint ez Luther példájából is világos. Hiszen, ha a tévtanítók felfogását fogadták volna el, akkor a keresztyénségből legfeljebb a Krisztusban hívő zsidó szekta lett volna. Szavai, hogy egy óráig sem engedett e tévtanítóknak, mutatják, hogy vele is próbáltak alkudozni, de eredménytelenül. Ε ponton Pál sziklaszilárdan áll. Itt Jeruzsálemben épúgy, mint a galáciai hívek között és levelében. Sok tekintetben hasonló körülmények között mondta Luther is, hogy e ponton nem lehet engedni, ha ég és föld összedőlne is, és remélem, hogy, ha Isten úgy akarja, fejem keményebb lesz, mint összes ellenségeimé. Az apostol belső felindultságát mutatja, hogy még évek múlva, leveléből is kiérezhető ez. Izgatott hangja, szakadozott, szinte akadozó stílusa, épen e versekben háromszor is tapasztalható szabálytalan mondatszerkesztése, a megkezdett gondolat abbahagyása és új gondolatra való áttérés mind ezt mutatják. 6 Csak a 9. v.-ben nyugszik meg és fejeződik be mondatszerkezetileg is szabályosan a tévtanítókkal szemben való állásfoglalásról és a jeruzsálemi konventről szóló visszaemlékezése. A 6. vers így egészíthető ki: A tekintélyesek semmire sem köteleztek (semmit sem tettek elém), t. i. abból, amit a hamis atyafiak elérni akartak. Tehát követeléseiket a vezetők sem helyeselték. A következő mondat: „hogy milyenek voltak...", közbevetett mondat, amelyben azt hangsúlyozza, hogy a mult, az emberi képesség nem számit, Isten tette őket vezetőkké. Isten nem személyválogató. Ha a jeruzsálemi ősapostolokkal is közölt drága értékeket, ezzel nem emelkedtek — nem is akartak — az evangéliom fölé. Másokat is, őt Pált is szolgájává tette, kizárólagosságról tehát nem lehet szó. 7— ίο A 7. v. szerint a vezetők nemcsak, hogy nem kifogásolták Pál működését, hanem megbizonyosodván arról, hogy a pogányok között való munka épenúgy rábízatott, mint Péterre a zsidók között való, teljesen egy véleményre jutottak,, és ennek jeléül kézadással pecsételték meg a köztük levő harmóniát, amelyet gonosz kezek akartak megzavarni. Ezen egységre jutás után, amely tehát mégis bizonyos tárgyalás eredménye volt, szívesen enged a szeretetben való szolgálat, és így a közösség kérdésében. A jeruzsálemi szegényekről, az ő számukra való· gyűjtésről van szó, amelyre felkérik Pált, és amit vállal is, nemcsak a tényleges nyomorúságon való enyhítés céljából, hanem a pogány és zsidó keresztyén gyülekezetek között való egység, ill. összetartozás kifejezésre juttatása végett. (I. Kor. 16; II. Kor. 8.) A jeruzsálemi tanácskozásnak azért is nagy jelentősége van, mert mutatja,
