Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)
vagy akár állaton, is segít valaki szombatnapon. A betegség következtében pedig az ember/halálos veszedelemben van, meg kell menteni a „leitót", aztz életét (v.Iö. Márk 3, 1—6; Mát. 12, 9—11; Luk. 6, 6—11; 14, 1—Ti). János evangéliumának az elbeszélése szerint Jézus a szombatnapi gyógyítást avval okolja meg, hogy miként az Atya, ő is „mindezideig" szakadatlanul, tehát szombatnapon is megszakítás nélkül cselekszik. Az arra hivatkozik, hogy általában az írástudók sem tekintik a szombatnapi beteggyógyítás vitakérdése tulajdonképpen Jézus személyének a titkába torkollik bele s Jézus beszéde éppen ezt világítja meg: ezért nevezik ezt a beszédet „krisztológiiii beszéd"-nek. A beszéd világosan tagolódik két szakaszra. Az első (19—30. vs.) Jézust az Atyával való egységben mint ítélő bírót állítja üzemünk elé, a második (31—47. vs.) avval a tanúbizonysággal foglalkozik, mely Jézus személyének a titkát tanúsítja. Jézus a kővetkező fejtegetések alapvető témáját adja meg igéjével, mely szerint az Atya mindezideig munkálkodik s éppen így munkálkodik ő is egységben az Atyával, hiszen az éppen az ő Atyja. Hogy Isten állandóan, megszakítás nélkül cselekszik, tehát cselekszik szombatnapon is, az magától értődő volt a rabbinusi teológia számára is. Hiszen tagadhatatlanul történnek olyan dolgok szombatnapon, melyekben isteni cselekedetet, tehát Istennek a „munkáját" kell felismerni (ilyenek elsősorban az élet adása és élvétele, tehát gyermekek születése és halálesetek). Istennek ezt a szombatnapi cselekvését a zsidó gondolkodás nem azzal magyarázza, hogy Isten „ura a szombatnapnak", tehát felette áll a törvénynek (v. ö. Jézusra vonatkozólag Márk 2, 28!). Ellenkezőleg minden írástudó meg van győződve arról, hogy Isten maga is kötve van a saját maga által adott törvényhez, tehát I. Móz. 2, 2 értelmében megtartja a szombatnapot a munkatilalorrrmal együtt. Ha tehát Isten szombatnapon is „munkálkodik", akkor, ezt másképpen kell magyarázni, pl. úgy, hogy Istennek mintegy a saját telke az egész világ s Isten így szombatnapon is a saját telkén belül munkálkodik! 3 5 Jézus távol áll az ilyen mesterkélten kiagyalt gondolkodástól. Isten „ura a szombatnapnak" s ahogyan Isten munkálkodik szombatnapon, ugyanúgy a Fiú is. Isten szombatnapon is Isten, azaz teremtő és megmentő, életet adó, ítéletet tartó Isten. Jézus pedig osztozik ebben az isteni munkában. A „zsidók" — a kifejezés itt is nyilván hatóságot, talán a szinedriumot jelöli meg, — megértik mit jelent Jézus igénye. Amikor Jézus Istent a „tulajdon" Atyjának mondja, tehát különleges értelemben mondja őt Atyjának, akkor „egyenlővé teszi magát Istennel". Az írástudományban ismételten foglalkoznak azokkal az ószövetségi példákkal, mikor egye17. 18. 35 Igen tanulságos a következő elbeszélés: „Gamáliél rabbán, Jehosua rabbi, Eleázár ben Acarjá rabbi és Akiba rabbi egy alkalommal Rómába utaztak (kb. Kr. u. 95 táján). Ott nyilvános előadást tartottak: Isten nem úgy viselkedik mint egy húsból és vérből való ember. Egy emberi király pl. kiad egy rendeletet és máSoktól megköveteli annak ¡megtartását, holott maga egyáltalán nem tartja meg. Isten nem így cselekszik. Volt ott egy szektáskodó. Mikor az előadást befejezték, ez azt mondotta nekik: A szavatok tisztára hazugság. Nem azt mondottátok-e, hogy Isten parancsol s maga is megtartja a parancsolatot? Vájjon miért nem tartja meg akkor a szombatnapot ís [hiszen szünet nélkül munálkodik]? ök azt felelték neki: Te vagy a legnagyobb istenkáromló a világban! Vájjon nem szabad-e az embernek a saját telkén valamilyen tárgyat toyáfcbszállítaDj? o válaszolta: De igen! Erre amazok válaszoltak: A másvilág és éz a világ az Istennek a telke . . . S még ha az ember vétkeznék is [t. i. azáltal, hogy szombatnapon yalamilyen munkát végez a telkén], vájjon nem vihet-e valamit olyan messzire, mint amilyen nagy a testmagassága? ö azt válaszolta: De igen. Ekkor mondták nekj: Meg van írva (Jer. 23, .24): „Vájjon nem tőltőm-e be a mennyet és a földet? — &zt mondja a? ffr" (Exod. rabija 30, 89d). •85
