Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)

11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 0. 31, 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. mondja neked: adj innom!, akkor te kérted volna őt s ő adott volna neked élő vizet. Amaz így felelt neki: Uram, nincs mivel merítened, a kút pedig mély; honnét vennéd tehát az élő vizet? Vájjon nagyobb vagy te a mi atyánknál, Jákobnál, aki nekünk ezt a kutat adta?! Belőle ivott ő maga is, meg a fiai és a barmai! Jézus válaszolt s mondotta: Mindenki, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik; de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, amelyet én adok neki, őrök életre buzgó vízforrássá lesz benne. Szólt hozzá az asszony: Uram, add nekem ezt a vizet, hogy többé meg ne szomjazzam és ne kelljen idejárnom meríteni. Mondotta neki: Menj, hívd el a férjedet és jöjj ide. Az asszony válaszolt és mondotta: Nincs férjem. Mondotta neki Jézus: Helyesen mondottad: nincs férjem. Mert öt férjed volt ugyan s a mostani nem férjed: ebben igazat mondtál. Mondotta neki az asszony: Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink amott a hegyen imádták [az Istent]. Ti pedig azt állítjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol őt imádni kell. Mondotta neki Jézus: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor sem amott a hegyen, sem pedig Jeruzsálemben nem imádjátok majd az Atyát. Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra — és már itt is van, — amikor Lélekben és igazságban imádják az Atyát azok, akik őt igazán imádják: hiszen az Atya olyanokat keres, akik így imádják őt. Az Isten Lélek, s akik imádják őt, szükség, hogy Lélekben és igazságban imádják. Mondotta neki az asszony: Tudom, hogy eljön a Messiás (vagyis a „Felkent"). Majd amikor az eljön, mindezekről hírt hoz nekünk. Mondotta neki Jézus: Én vagyok, aki szólok hozzád. E közben megjöttek tanítványai s csodálkoztak, hogy asszonnyal beszél. Mégsem mondta egyik sem: mit akarsz tőle? vagy: miért beszélsz vele? Az asszony pedig ott hagyta korsóját és elment a városba. Ott azt mondotta az embereknek: Jertek és lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vájjon ő volna talán a Krisztus? Ekkor kimentek a városból és felkeresték őt. Közben kérték őt tanítványai, mondván: Mester, egyél! Ö pedig mondotta nekik: Nekem olyan eledel szolgál ételül, melyről ti nem tudtok. A tanítványok ekkor azt mondották egymásnak: Vájjon hozott-e valaki neki eledelt? Mondotta nekik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak az akaratát cselekedjem, aki engem küldött, és hogy teljessé tegyem az ő müvét. Nem mágatok mondjátok-e, még négy hónap és itt az aratás? íme, mondom nektek: emeljétek fel szemeteket és lássátok meg a mezőket: már fehérek az aratásra! Az arató immár elnyeri bérét és betakarítja a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a magvető az aratóval. Mert ebben az esetben igaz a közmondás: más a magvető és más az arató. Elküldöttelek titeket, 70