Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)

hogy learassátok, amiért nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba állottatok be. Abból a városból pedig sokan hittek benne a samáriabeliek közül annak az asszonynak a beszédéért, aki tanúbizonyságot tett: mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Mikor azért a samáriabeliek felkeresték őt, rifegkérték, hogy maradjon náluk. Ekkor ott maradt két napig. És sokkal többen hittek az ő beszédéért, az asszonynak pedig azt mondották: Most már nem a te beszédedéit hiszünk. Mert magunk hallottuk őt és tudjuk, hogy valóban ő a világ Megváltója. A samáriai asszony története — a Nikodémussal folytatott beszélgetés mellett — a negyedik evangélium legszemléletesebben előadott és legszínesebb története, mely sokszor megragadta művészek képzeletét is. Ez az elbeszélés is jellegzetesen mutatja azt a módot, ahogyan az evangélista elbeszéléseit megszerkeszti. Jézust ebben a történetben úgy ismerjük meg, mint aki csodálatos isteni ajándékkal ajándékozza meg azt, aki nyílt szívvel, hittel fogadja igéjét. Ebben az ajándékban Jézus isteni dicsősége sugárzik fel: Jézus az „örök élet vizé"-t hozza. Nem húzódik vissza a samaritánusoktól, nem is sújtja ítélettel a nyilván laza erkölcsű asszonyt, hanem isteni gazdagságának és dicsőségének minden kegyelmével közeledik hozzá. így e történetben szemléletesen áll előttünk az, amit a prológus mond: „Láttuk az ő dicsőségét,... telve kegyelemmel és igazsággal". A történet bevezetése szerint Jézus „ismét" (t. i. 1, 43—2, 12 elbeszéléséhez viszonyítva) visszatér Galileába. Ennek okát az evangélista a farizeusok féltékenységében és gyűlölségében jelöli meg. Ezt Jézus igehirdetői és keresztelő munkájának a „sikerei" keltik fel, — noha, mint az evangélista megjegyzi, maga Jézus nem keresztelt, hanem csak tanítványai. Jézus azonban nem várja be, hogy a farizeusok valamit tegyenek ellene, hanem kitér előlük, mert még nem érkezett el az ő „órája". Visszatér Galileába és pedig Samárián keresztül. Júdeából Galileába a legrövidebb út Samárián keresztül vezetett: Josephus szerint ezen az úton 3 nap alatt el lehetett jutni Galileából Jeruzsálembe. Ezért, akik gyorsan akartak utazni, ezt az utat választották (Jos. vita 52). Leginkább ezt az utat használták az ünnepekre Jeruzsálembe igyekvő zarándok-karavánok is. Akik a Samárián való átutazást és így a samáriabeliekkel az érintkezést el akarták kerülni, azoknak vagy a tengermelléki utat . kellett választaniok vagy a Jordán-völgyében kellett utazniok. De egyik út sem volt kedvezőbb, mivel jórészt pogány — görög — területen vezetett keresztül. így „kellett" Jézusnak is Samárián áthaladnia: ez a „kell" valószínűleg nemcsak az úti lehetőségekben rejlő kényszerűségre vonatkozik, hanem arra is, hogy — mint a következő elbeszélés mutatja, — az evangélista isteni szükségességet ismer fel mindabban, ami evvel az úttal kapcsolatos. Ütja során érkezik Jézus Sikárhoz. Ezt a helységet, melyet az evangélista ,,város"-nak mond, az ókorban Hieronymus az Ószövetségből ismeretes Szikhemmel, ill. a későbbi Flavia Neapolisszal (mai Nablus) azonosította (hasonlóan már egy talán a 2. századba visszanyúló ó-szír fordítás is, az ú. n. versio Syra Sinaitica). Az újabb írásmagyarázók inkább a mai Ászkár nevű falucskában keresik az evangélista által említett várost: ez a Kr. u. 1. században talán a samáriabeliek legnépesebb települési helye lehetett. Ászkár a 868 m. magas Garizim és a 932 m 39. 40. 41. 42. 4, 1. 2. 3. 4. 5. •71