Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - II. Az evangélista és műve

lom az evangéliumban csak igei formájában („hinni", ill. „ismerni") fordul elő, hogy főnévi alakjukat az evangélista nem használja, az „ismeret" (gnosis) fogalmát pedig talán egyenesen kerüli. Az az Isten-ismeret, melyről itt szó van, nem az értelmi tudás Istenről, még kevésbbé értelmünknek az a próbálkozása, hogy belátásunk erejével próbálja megragadni Istent, mint az ismerés „tárgyát" és így őt mintegy ismeretünk tulajdonává tegye. Ennek az ismeretnek a számára döntő, hogy Jézus' igéje és cselekedete, tehát a kinyilatkoztatás alapján támad (v. ö. 10, 38) és hogy annak az igénynek az elismerése által jön létre, mellyel Jézus, az Isten küldötte hozzánk közeledik. Ezért ez az ismeret felismeri Jézus tanításáról, hogy Istentől való, ha t. i. valaki „cselekedni akarja Isten akaratát" (7, 17): éppen ez mutatja, hogy ez az Isten-ismeret nem az értelmi belátás munkájában, hanem az Isten iránti engedelmességben valósul meg. Ezért kerül ez az ismeret párhuzamba a hittel (6, 59; 10, 38 az ú. n. bizánci szövegtípus szerint; I. Ján. 4, 16). Emez a hit döntésében engedelmesség Isten, ill. a Jézusban adott kinyilatkoztatás iránt. Amaz, az ismerés pedig végrehajtása a hit döntésének és mint ismeret, cselekvő megvalósulása annak, amit a hit döntésében kaptunk, ill. felismertünk. Ilyen értelemben az ismeret személyes viszony Istenhez és Krisztushoz: a juhok „ismerik" a pásztor szavát (10, 16. 27). Ennek a viszonynak a személyessége nyilatkozik meg abban, hogy a pásztor is „ismeri" az ő juhait (10, 27). Krisztus ismerése éppen úgy előfeltétele a mi ismerésünknek, mint ahogyan az ő szeretete előfeltétele a mi szeretetünknek (v. ö. I. Kor. 8, 3; I. Ján. 4, 19). Az ismeretnek ez a sajátos jellege még pontosabban írható körül, ha arra gondolunk, hogy mint a szeretet fogalma, az „ismerés" is megjelölésévé lesz az Atya és a Fiú viszonyának. Az Atya „ismeri" a Fiút és a Fiú „ismeri" az Atyát (10, 15; v. ö. Mát. 27). Ez az ismeret — éppen úgy, mint a Fiúnak az Atya iránti szeretete, — a küldetését engedelmességben felismerő és véghezvivő Fiúnak az ismerete: ő, aki ismeri az Atyát, életét adja a juhokért (10, .15). A tanítvány Istenismerete részesedés annak az Isten-ismeretnek a kifogyhatatlan gazdagságából, mellyel Krisztus ismeri az Atyát. Ezt még két, ill. három irányban "lehet pontosabban körülírni. Egyfelől az a tanítvány, aki megmarad Jézus igéjében, megismeri az „igazságot" (8, 32). Az ismeret, mint Isten-ismeret elsősorban Jézusnak és az ő küldetésének a felismerése (8, 28; 14, 20; 17, 23). Éppen ez, Jézusnak a küldetése „az igazság". Ebben a küldetésben nyilatkoztatja ki Jézus az Atyát és viszi véghez a váltságot. Ezért „teszi szabadokká" az igazság a tanítványokat (8, 32; v. ö. II. Ján. 1), t. i. kiszabadítja őket a világ, a bün és a halál hatalmából. Mert ezt az igazságot „szólja", hirdeti Jézus (8, 40. 45—46; 16, 7), sőt ő maga „az igazság" (14, 6). Erre az igazságra vezeti el a tanítványokat a Paraklétosz (16, 13), Jézus pedig arra kéri az Atyát, hogy szentelje meg a tanítványokat „az igazságban", ez az igazság pedig Isten igéje (17, 17). Igazság Krisztus kinyilatkoztatása éppen úgy, mint „világosság", amely fénylik a sötétségben (1, 5) és eljött a világba (3, 19). Jézus „a világ világossága" (8, 12), s „aki az igazságot cselekszi, a világossághoz megy" (3, 21, v. ö. e hély magyarázatát!). Így az igazság megismerésében", azt „cselekedve" megyünk a világossághoz, vagy más szóval: •359