Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - II. Az evangélista és műve

hiszünk Jézusban s ebben a hitben nyerjük el Krisztus ajándékát, a „szabadságot", mint váltságot. Az elmondottak által megvilágosodik a második mozzanat is. Jézus főpapi imádsága szerint „az az örök élet, hogy a tanítványok megismerjék az egyedül igaz Istent és akit küldött, Jézus Krisztust" (17, 3). Ahogyan a hit által részesülünk az örök életben (3, 16), éppen úgy újul meg Istenhez való viszonyunk azon az Isten-ismereten, keresztül is, melyben magát az Atya kinyilatkoztatja nekünk s melyben mi megtartjuk Krisztus igéjét és cselekedjük az igazságot. Végül harmadszor az örök élet ajándéka Krisztus, ill. az Atya dicsőségének meglátása. A tanítvány „megismeri", hogy minden, amit az Atya a Fiúnak adott, az Atyától való (17, 7). Jézus pedig a neki adott küldetésben kinyilatkoztatta az Atya nevét (17, 6). Ε kinyilatkoztatással, a megváltás művével, engedelmességével, szenvedésével és halálával dicsőíti meg a Fiú az Atyát (17, 4). Fordítva, az Atya a saját dicsőségében részelteti a Fiút (17, 22) és megdicsőíti — szenvedése által — az Emberfiát (12, 23; 13, 31—32). A tanítvány hitében meglátja Krisztus dicsőségét (1, 14; 17, 24), amint azt látta egykor Ézsajás is (12, 41), sőt Krisztus részelteti tanítványát abban a dicsőségben, melyet ő maga nyert az Atyától (17, 23): Krisztus belevonja a' tanítványt saját „sorsába", életébe és szenvedésébe, hogy részeltesse őt a halál feletti diadalában, az örök életben és Istennel való örökkévaló egységének dicsőségében. 6. A negyedik evangélista Jézus igéjében nyomatékosan hangsúlyozza a döntésnek a visszavonhatatlanságát és felelősségét, melybe az ember Krisztus színe előtt kerül. Mindegyre átforrósítja az evangélista tanúbizonyságát a fájdalom a fölött, hogy „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert a cselekedeteik gonoszak voltak" (3, 19). Ezt a felelősséget érzékeltetik azok a megjelölések is, amelyek azt írják körül, mit jelent ,,hinni": így pl. Jézushoz vagy a világossághoz „menni" (pl. 5, 40 stb.; 3, 21; v. ö. 1, 51 magyarázata kapcsán a hitről szóló fejtegetést). Másfelől azonban az evangéliumban éppen olyan hangsúly esik arra is, hogy senki sem közeledik magától Jézushoz: a hit a Szentlélek által formált ajándék (1. feljebb 358. lap). A negyedik evangélium -azonban nemcsak a hitnek erre a titokzatos isteni eredetére mutat rá, hanem ezen túl megy, amikor szembeállítja egymással egyfelől azokat, akik Jézus „választottai" (15, 16. 19), így az „övéi" (1, 11), ill. az „ő juhai" (10, 14) és „az igazságból vannak" (18, 37), másfelől pedig azokat, akik „alulról", „a vüágból vannak" (8, 23; 15, 19), „nincsenek az igazságból" (v. ö. I. Ján. 2, 21), vagy „nincsenek Istentől" (8, 47). Jézus küldetése »az, hogy egybegyűjtse Istennek elszéledt gyermekeit". De Jézushoz csak az megy, akit az Atya „húz", „vonz" (6, 44), akinek azt az Atya „megadja" (6, 65). Őket az Atya adta. Jézusnak (6, 37 kk.; 17, 6—16). Viszont a zsidók, akik a világból valók, nem tudják meghallani Jézus igéjét (8, 43), aminthogy a világ sem nyerheti el az igazaság Lelkét (15, 17): beteljesedik rajtuk, éppen úgy mint Júdás árulásán az írás prófétai igéje (12, 37 kk.; 15, 25; 13, 18; 17, 12). Ezek az igék, melyeket még szaporítani lehetne, első pillanatra azt a benyomást keltik, mintha a negyedik evangéliumból merev „dualizmus" hangzanék felénk, mintha az evangélista „determinista" volna, vagy legalább is kettős predesztinációt tanítana. Azonban másfelől •360