Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
eljön a szent angyalokkal az ő Atyjának dicsőségében" (Márk 8, 38). Fiú voltának elmaradhatatlan megjelenési formája dicsősége, melyet meglát mindenki, aki a hit szemeivel ismeri meg őt. 19 3 b) Jézus istenfiúságát az evangélista nem mint metafizikai valóságot, mint az Atyához való ontologiai viszonyt írja le. Nem úgy beszél tehát róla, mint olyan adottságról, melyben Jézus mintegy megpihen, hogy annak fényében sütkérezzék, vagy azt kihasználja a maga dicsőítésére. Pál apostol azt mondja, hogy Jézus Krisztus „Istennel való egyenlőségét" nem használta ki oly módon, hogy azt a saját céljait szolgáló, őt Istentől függetlenítő „zsákmány"-nak tekintette volna és hogy vele saját magának biztosította volna az isteni dicsőséget (Fii. 2, 6). Nem ilyen szavakkal, de tartalmilag ugyanezt mondja a negyedik evangélista, amikor Jézus istenfiúi méltóságát mint küldetést írja le. Alig van fejezet az evangéliumban, mely ne hangsúlyozná, hogy Jézus nem ,·,magától", mintegy Istentől független elhatározásból és egyéni vállalkozásból „jött" (7, 29; 8, 42), hanem Isten „küldötte" őt (pl. 3, 17. 34; 8, 42 stb.). Küldetése benne rejlik már abban, hogy a Lélek ajándékát nyerte. Ebben a küldetésben „hirdeti Isten beszédeit" (3, 34) és nyilatkoztatja ki az Atyát. így „cselekszi annak akaratát, aki őt elküldötte és tökéletességre viszi, befejezi az ő művét" (4, 34; v. ö. 5, 36; 9, 4; 10, 37—38; 17, 4), mert „általa az Atya cselekszi az ő dolgait, aki őbenne [t. i. a Fiúban] van" (14, 10). Ez pontosabban azt jelenti: a Fiú „aki az Atya kebelén" van, „nyilatkoztatta ki" Istent (1, 18). Mert „arról tesz tanúbizonyságot, amit látott és hallott" (3, 31). Az Istent soha sem láthatta senki (1, 18), de a Fiú, az Atya Küldötte „látta őt" (6, 46). Ezért kinyilatkoztatásával ő „a világ világossága" (8, 12), mely „a sötétségben fénylik" (1, 5): ő „világosít meg minden embert" (1, 9). Jézus istenfiúsága tehát állandóan valósul küldetésében, ill. e küldetés teljesítésében. Ezt nem szabad úgy érteni, mintha Jézus azáltal lenne a Fiúvá, vagy azáltal lenne egyre inkább a Fiúvá, hogy teljesíti küldetését. Ez tökéletes félreértése volna annak, amit az evangélium mond. Jézus küldetésének előfeltétele Fiú-volta, aminthogy Isten Küldötte azért, mert Isten Lelkét nyerte el. Azonban küldetése nem járulékos megbízatás, mely fiúi méltóságától elkülöníthető vagy éppenséggel függetleníthető volna, hanem lényének isteni adottsága, benne rejtőzik az Atyához való viszonyának a titka. Küldetése isteni eredet, ezért örökkévaló lényében (,,praeexistentia"-jában) gyökerezik: „Az Istentől jött ki és jön" (8, 42 v. ö. 13, 3; 16, 27—30; 17, 8). Mint az Isten Küldötte ő az a dicsőséges Emberfia, „aki a mennyben van" (3, 13, v. ö. ennek magyarázatát). c) A Fiú isteni küldetése eredetének örökkévaló titkára utal. Lényének ebben az örökkévaló és időfölötti meghatározottságában gyökerezik az Atyával való egysége: ez az evangélium krisztológiájának az alapvető felismerése, vagy helyesebben a negyedik evangélista Krisztushirdetésének a központi üzenete. Krisztus a szinoptikusok szerint is az Atyával való egységben cselekszik. A negyedik evangélista pedig — szinte azt mondhatnánk, fárasztó egyhangúsággal és mégis fenséges egyszerűséggel — mindig új variációkkal az Atya és Krisztus egységének a himnuszát énekli. „Én és az Atya egy vagyunk" (10, 30), „Aki engem lát, látja azt, aki engem küldött" (12, 45): ez Krisztus-szemléleté193 V. ö. Schlatt er: Die Theologie der Apostol, 2. kiad. 1922. 158. lap. •350
